2016. április 20., szerda

"Külföld"



Már régóta érlelődik bennem ez a bejegyzés, megpróbálom rövidre fogni. Remélem senkit nem sértek meg vele nagyon, nem a kioktatás a lényeg, hanem a véleményem. Külön szeretném kihangsúlyozni, hogy ez az írás nem politikai töltetű, kábé hét éve nem követem a magyar helyzetet, mert nem érint és – őszintén – nem is érdekel nagyon, hiszen van itt is elég dolog, amin lehet aggódni. 

Rengetegen faggatnak, hogy milyen az élet külföldön. Nos, szerintem ez nem túl jó kérdés. Azt tapasztaltam, hogy sok magyar ember számára két dimenzió létezik: Magyarország és Külföld. A második alatt az összes Magyarországnál gazdaságilag fejlettebb (értsd: nagyobb GDP-vel rendelkező) országot értik. Igen elterjedt nézet még, hogy ha az ember kimegy Külföldre, akkor azonnal több pénze lesz bármilyen más munkával, mint amit eddig csinált és élni fog, mit hal a vízben. A sok kivándorló magyar közt biztos van olyan is, aki ebből az okból próbál szerencsét egy másik országban. Őszintén remélem, hogy szerencsés is lesz, de általában nem ez a helyzet. Hol is bukik meg ez a gondolkodás?

Leginkább ott, hogy attól, mert valaki több pénzt kap forintra átszámítva havonta, mint Magyarországon, az nem jelenti automatikusan azt, hogy jobban is él. Ugyanis az árak, a lakbér, a tanulás, a közlekedés, tehát minden teljesen máshogy áll össze, simán megtörténhet az, hogy valaki „több pénzből” nyomorog vagy olyan életet él, amit másnak nem kívánna.

Aztán, ha eltekintünk a „kimész és lesz pénzed” – mentalitástól, akkor vannak itt még finom kis akadályok. Egy EU-országba egyszerű kimenni, de máshol szükség lesz vízumra is, amit nem nagyon adnak könnyen. Én is elkövettem a magam hibáit annak idején és, ha nincs a feleségem és az itteni és az otthoni, magyar családom, akkor nagyon nagy szippancs lett volna belőle. Például majdnem fél évig nem volt rendes munkám egy olyan országban, ahol a lakbér- és élelmiszerárak nagyon magasak. Nem volt egyszerű és sok mindent csinálnék máshogy, de a hibáiból tanul az ember. Ha már megemlítettem, akkor beszéljünk kicsit a munkáról is. Viszonylag nehéz olyan munkát találni, ami megfelel a végzettségednek. Külföldi vagy, sok szempontból hátrányból indulsz. Rengeteg ismerősöm dolgozik egyetemi diplomával éttermekben például. Nagyon becsülöm őket, mert szerintem nagyon nehéz az életük, biztos vagyok benne, hogy néha naponta 12 órát is dolgoznak és az ország átlagbéréhez viszonyítva nem keresnek túl jól. Viszont magamban mindig felteszem a kérdést, hogy miért nem a szakmájukban helyezkednek el? Ez nem leszidás vagy vádaskodás, csak puszta kíváncsiság. Szerintem a legtöbb országban több pénzt lehet keresni, ha az ember egy a diplomájának megfelelő munkahelyen dolgozik. Persze ilyet nem könnyű találni, de érdemes keresni.
A legfontosabb feltétel az adott ország nyelvének ismerete. Tulajdonképpen minden munkahelyhez kell, illetve csak biztos nyelvtudással leszünk képesek az adott országra/nemzetre általában véve jellemző mentalitást és szokásokat megérteni. Ja, és ha barátokat akarunk, akkor is ugye kell a nyelv. Nem azért mondom ezt, mert nyelvtanár vagyok, hanem azért, mert ezt is megtapasztaltam. Ma már azért biztonságban érzem magam, gyakorlatilag bárkivel el tudok beszélgetni bármiről, de mikor idejöttem rengeteg hibát követtem el főleg azért, mert csak alapszinten beszéltem japánul. Mai fejjel nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek az akkori önmagamon. Azért élvezem az itteni életet, mert tudok annyira japánul, hogy ezt megtegyem. Persze messze vagyok a tökéletestől, rengeteget kellene még tanulnom és szeretnék is, remélem azért egyre jobb leszek majd.

Szóval, ha valaki egy másik országban szeretne élni, akkor azt javaslom, hogy mielőtt kimegy, tegyen le minimum egy B1-es nyelvvizsgát (aztán majd kint esténként nyelvkurzusokra járva nyomja fel B2-C1 körülre), miközben tanul itthon, keressen egy olyan munkahelyet a célországban, ami megfelel a képesítésének. Ha esetleg valami olyan munkát akar vállalni, amihez nincs megfelelő szaktudása, akkor képezze magát. Tudom, pénz meg idő, de az ember, ha másoktól nagyon is, önmagától ne sajnálja már a ezeket, hiszen a saját jövőjéről van szó. Szerintem mindannyian tudjuk, hogy milyen az, mikor szeretünk bemenni a munkahelyre és amikor nem. 

Aztán a tévhit második fele, hogy kis munkával sok pénzt lehet szerezni Külföldön. Sajnos ez is téves. Minden országban dolgozni kell, ha sok pénzt akarsz, akkor sokat. Ugyanaz megy, mint Magyarországon. Én például három és fél évig dolgoztam minden nap, tehát vasárnap is, igaz akkor csak 6 órát. Nem azért, hogy feszítsek, hanem azért, mert ki akartam próbálni, hogy megy-e ez nekem. Szünet nélküli robot. Persze fárasztó, de szeretek tanítani, szóval nem volt baj. És talán behoztam azt a fél év munkanélküliséget, ami alatt quasi eltartott voltam. Aztán a jövőre is kell gondolni: fiatalon sokkal többet tudunk dolgozni és ugye nem nagyon lesz nyugdíjam, szóval már most el kell kezdeni ilyenekre félretenni. A gyerek sem olcsó satöbbi. Most éppen kicsit kevesebb a munka, tehát azonnal nézem is a következő lehetőségeket. 

Azt hiszem a lényeg az, hogy más országban is hasonló az élet: dolgozni kell. Csak az a különbség, hogy az ember – mivel külföldi – általában kevesebb lehetőséggel bír, mármint ha tényleg jól fizető munkát akar. Amúgy meg mindenki képezze magát, ha jó állást akar.

Aztán ott van még ugye a „Külföld”. Bár a blog címe nagyképűen Japán magyar szemmel, igazából nagyon kevés rálátásom van az országra. Oszakát és Kiotót, esetleg Kobét ismerem jól, az itt élő emberek mentalitásával és nyelvjárásával vagyok többnyire tisztában. De már Kiotóban teljesen mások az emberek, mint Oszakában, mind a nyelvet, mind a gondolkodást illetően. Persze itt azért kicsivel több ember él, mint Magyarországon, szóval ez nem is meglepő. De például tudják-e a pestiek, hogy milyen az élet Nyíregyházán? Vagy mit jelent Pécsen a ló farka alatt találkozni? Szerintem senki nem tud okos tanácsokat adni egy olyan magyar várost illetően, amit nem ismer. Akkor hogy tudna az országról? Nagy vonalakban beszélni meg ugye nem nagy segítség, mert azt ki lehet keresni a neten.

Többen megkerestek már, hogy adjak tanácsokat a külföldi élettel kapcsolatban. Nos a fentieket leszámítva nem nagyon tudok mással szolgálni. Ha Oszakába jössz, akkor  viszont írj nyugodtan.