Jogosítvány, autó

Annak ellenére írom ezt a bejegyzést, hogy nagyon sok tapasztalatom nincs vezetésben. Először az általános tudnivalókról szólnék pár szót. Japánban az autók nagyobbik része (százalékos arányt nem tudok) automata váltóval rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy csak gáz- és fékpedál van, kuplungra nincs szükség, mert az autó - a sebességhez, emelkedőhöz stb. igazítva - automatikusan beállítja a megfelelő fokozatot. Ez nagyon kényelmes, talán csak az a hátránya, hogy egy ilyen kocsi általában kicsivel többet fogyaszt, mint normál (manuális) váltós társai. Japánban kétfajta jogosítvány létezik, nyilván a két típusú autóra külön-külön. Ugyanakkor ráhúzhatjuk a "minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár" szabályt erre is: Automata-jogosítvánnyal csak ilyen autót szabad vezetni, manuálissal pedig mindkettőt.

Japánban balos a közlekedés, tehát a baloldali sávban haladnak előrefelé az autók és a sofőr jobboldalt ül. Ez minden magyarnak furcsa az elején, de hamar hozzá lehet szokni. Szerintem az a fő segítség, hogy a vezető mindig a felezővonalhoz közelebb ül. És akkor nem kell gondolkodni, hogy merre-hogyan, mert adja magát.

Mikor szabad magyar állampolgárnak Japánban vezetnie? Ez egy jó kérdés. Ha nincs jogosítványa, akkor el kell menni egy iskolába és a sok teszt után már mehet is. Gondolom ez egyértelmű. És ha van Magyarországon szerzett érvényes jogosítványa? Az ember azt gondolná, hogy egy nemzetközi jogosítvány megteszi. Sajnos nem, ezt nem fogadják el itt. A két ország között ugyanis egy olyan szerződés van, ami kimondja, hogy a magyar jogosítványt nem elég lefordítani, hanem kell különbözeti vizsgát is tenni, honosítani. Ennek az a feltétele, hogy a magyar jogosítvány megszerzése után, az illető legalább három hónapot tartózkodott Magyarországon. Itt Japánban kell egy hivatalos fordítás a magyar jogsiról meg még pár papír, ami lakcímet és állampolgárságot igazol (ezek beszerezhetők az itteni városházában), valamint egy fénykép, és ezekkel kell elmenni az illetékes közlekedési szervhez, ami a rendőrséghez tartozik. Itt a megfelelő papírok kitöltése után először egy írásbeli teszten kell túlesnünk. Ez tíz darab igaz-hamis kérdésből áll és aki ezen megbukik, annak még kanalat sem adnék a kezébe. Olyan kérdések vannak ugyanis, mint pl.: "Ha ittam alkoholt, de úgy érzem, hogy tudok vezetni, akkor vezethetek." vagy "A piros lámpánál nagyon odafigyelve mindig lehet jobbra kanyarodni." Persze azért vannak ezek a kérdések, mert vannak olyan országok, ahol ezt lehet, de nem itt. Ha legalább hét kérdésre helyes a válasz, akkor mehetünk tovább. A teszt amúgy rengeteg nyelven elérhető, magyar nem volt, de minden más igen. Bár a japán verzió is úgy van megcsinálva, hogy a kanji jelek fölé minden oda van írva hiraganával, szóval simán el lehet olvasni amúgy is. Az ezt követő egészségügyi nyilatkozat viszont magyar nyelven is megvan, be kell ikszelni, hogy van-e az embernek epilepsziája vagy hasonló, eszméletvesztéssel járó betegsége. Ezek után pedig kérhetünk új időpontot a gyakorlati tesztre. Közben persze illetékeket is kell fizetni, de ezzel most nem terhelek senkit, elég az, ha engem terhelnek illetékkel.

A gyakorlati teszt a japán társadalom egyik nagy mumusa. Japánok, külföldiek, fiatalok és öregek, mindenki megjelenik az adott napon. Az egész a rendőrség területén zajlik, ki sem kell menni a forgalomba, egyfajta rutinvizsga ez. Joggal gondolhatjuk, hogy csukott szemmel, kéz nélkül, csak füllel végigmegy rajta bárki. Nos, nem mindenki. Sőt, elsőre szinte senki sem. 

Az aznapi illeték befizetése után mindenki összegyűlik egy kis teremben. Bejön egy általában unott képű rendőr bácsi és 25 percen keresztül magyarázza, hogy mire kell figyelni, de leginkább azt hangsúlyozza ki, hogy milyen könnyű megbukni. Amikor már másodszor voltam ott, akkor megkérdezte a bácsi, hogy van-e olyan a teremben, aki először van ott. Senki nem tette fel a kezét, mind a 30-40 ember bukott angyal volt. A vizsga amúgy egyszerű: kap az ember egy térképet, azon bejelölték már az útvonalat előre, de vizsgán amúgy mondja a vizsgabiztos mindig, hogy mit kell csinálni. Szépen, biztonságosan végig kell menni. Ez egyszerűnek hangzik, de az a baj, hogy mindenért pontlevonás jár. Itt van az útvonal az én esetemben:

A vizsga útvonala, saját kép.

Az startpont középen, a kép alja felé nézve látható, kék vonal jelzi. Amíg ezt a színt látjuk, bármit lehet csinálni, hiszen ez az autóhoz való szoktatást jelöli. Manuális autó esetében van tehát kb. harminc méterünk, hogy rájöjjünk, hol fog a kuplung. A piros pedig a vizsgavonal. Középen van egy lámpás kereszteződés. Aztán ott van még az S-kanyar is, valamint egy - szerintem japán találmány - szögletes S-kanyar is. Utóbbira soha nem láttam még sehol sem példát a valós életben, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy szűk utcákon, derékszögben kell kanyarodni balra-jobbra-balra. A szokottnál kicsit nehezebb akadály ez, de bevehető. Van azonban egy probléma. Japánban balra tarts van. (Legalábbis a vizsgán.) Szinte súrolni kell a baloldali padkát menet közben, hogy ne férjen el mellettünk biciklis vagy motoros. Kivéve jobbra kanyarodás előtt, akkor a sáv jobb szélére kell húzódni (látszik a térképen is), mert elhaladhatnak mellettünk más autók is. (Ilyen szabály Magyarországon talán nincs, meg kell várni, míg elkanyarodik az előttünk lévő autó.) De vissza a balra kanyarhoz. Mielőtt bemegyünk bármelyik S-kanyarba, balra kell húzódni. Ha nem, akkor bukta. Viszont nehéz úgy bevenni ezt, hogy ne súroljuk valahol a padkát, vagy első (bent az S-kanyarban) vagy hátsó kerékkel. Ezen felül viszonylag nagy autóval kell menni, ez is ellenünk dolgozik. Ha hozzáérünk a padkához, akkor bukta, ezt mondanom sem kell. Segítség azonban, hogy egyszer lehet tolatni is. A lényeg az, hogy itt szokott majdnem mindenki elkapálódni, a vizsga befejeződik, vissza kell menni a startra. Időpont kérése, illeték fizetése, majd később találkozunk. Csak a gyakorlati tesztet kell megismételni, az írásbeli fél évig érvényes.

Persze máshol is el lehet bukni, nem csak az S-kanyarokban. Ott van például a remekül belátható lámpás kereszteződés. Gyakorlott sofőr fejforgatás nélkül is látja, hogy nem jön senki keresztben, amúgy is zöld van és nincs is szinte más rajta kívül a pályán, de ha nem forgatja a fejét jobbra és balra a fájdalomküszöbig, akkor sajnos pontlevonás jár. Ha pedig az index is egy kicsit késik, akkor sajnos túl sok a hiba, bukta. A lényeg az, hogy én is sokszor megbuktam, jó párszor az index volt lassú, kétszer nem tartottam eléggé balra, utána meg padkapuszi volt. Végül is nemrég sikeresen levizsgáztam automata autókra. (Jó darabig nem engedte a büszkeségem ezt, manuálisat akartam. Aztán behúzott farokkal, nyögvenyelősen ráálltam az automatára.) Amúgy a feleségemnek is ilyen jogosítványa van, tehát, ha lesz autónk, az biztos automata lesz, az elejétől erre kellett volna mennem, de "utólag már sopánkodni kár". 

Érdekességképpen megjegyzem, hogy a japán rendőrök nem ragaszkodnak annyira a szakzsargonhoz, mint a magyarok. Tehát rendesen azt mondják, hogy autó és nem azt, hogy személygépjármű. De nem haragszanak az index szónál sem, pedig ugye az irányjelző. A kedvenc magyar kifejezésem a "szolgálatba helyezte magát." Ezt próbáltam mindig elképzelni, hogy mit jelent, legalább úgy, mint ahogy a Pókember filmekben: a civil ruha alól kivillan az egyenruha, azonnal felkerül a tányérsapka a fejre és az alkarra erősített titkos zsebből belecsusszan a tenyérbe a szolgálati fegyver. De kiderült, hogy a szabadnapos zsaru felvillantja az igazolványát és csak annyit mond, hogy "rendőr vagyok." Ennyi.

Így néz ki egy jogosítvány. A kép innen van.

De térjünk rá az autókra. Japánban magánszemélynek kétféle járgánya lehet: sárga vagy fehér rendszámtáblás. A sárga kicsi, olcsó és nem annyira biztonságos autót jelöl, a fehér pedig rendeset. Mindegyikből van manuális és automata változat. A japán autók Japánban még újan is viszonylag olcsók,  és lehet részletre is venni. Már nagyon jó új kocsit kapunk kétmillió yenért. Ez egy átlagos ember számára, részletfizetésekkel egy elérhető ár. Nagyon drága viszont az autó fenntartása. Kell ugyanis egy parkolóhely. Ha nem a saját családi házában lakik az ember, akkor ez kb. havi átlag 15-20.000 yen, legalábbis nálunk. Tokióban több. Ott van a biztosítás valamint az adó, illetve kétévenként kell vizsgáztatni a járgányt, kivéve, ha vadiúj, akkor az első vizsgáztatás három év után van. Szinte sehol sem lehet ingyen parkolni és van persze benzinpénz is, ami amúgy átszámolva sokkal olcsóbb, mint Magyarországon. Akkor éri meg tehát, ha az ember minden nap használja. Akkor is okosan kell, mert sok a dugó.

Példa rendszámtáblákra. A képet innen másoltam.

Oszakában az emberek általában durván vezetnek, sokszor átmennek a piroson, nem állnak félre a mentő elől időben, állandóan dudálnak, de odafigyelnek. Van baleset, de kevés, a sebességkorlátozás szinte hihetetlen, az autópályán is csak százzal(!) lehet menni. Japán ugye autónagyhatalom, ezért nem is értem ezt a paradoxont. Ugyanakkor kevesebben halnak meg autóbalesetben, mint pl. Németországban. Az egyetlen sofőrtípus, akitől itt félni kell, az taxiban ül. Szinte kivétel nélkül azt hiszik, hogy ők szarták a Mecseket és mindenki más rágta bele a szerpentint. Elévágás, dudálás, méltatlankodás, ok nélküli emberkedés, ilyenek jellemzőek rájuk.

Röviden ennyi, ha esetleg majd veszünk autót, akkor írok arról is részletesen, a kérdéseket várom addig is.

Ahova még a császár is gyalog jár

Egyszer már említettem, hogy Japán egyik nagy pozitívuma az ingyenes vécé. Bárhová is megyünk, soha nem kell fizetni ezért. Ami még meglepőbb az az, hogy mindenhol van papír. Legalábbis eddig még nem voltam olyan helyen, ahol ne lett volna, és ebbe beleértem természetesen a legeldugottabb parkok nyilvános mellékhelyiségeit is. Annak idején még az egyetemen mindig nálam volt egy tekercs vécépapír, mert szinte soha nem volt olyan, hogy lett volna a vécékben bármi is, ami alkalmas a törlésre. Azt is kiemelném, hogy az épület egyik földszinti klotyója kiérdemelte a "világ második  legbüdösebb vécéje" tisztet (az elsőt azóta is keressük), amit egy oklevéllel jeleztünk is, csak másnap valaki leszedte az ajtóról. Ehhez képest az ember nagyon könnyen hozzászokik a japán helyzethez, főleg azért, mert mindennek a tetejébe viszonylag tiszták a vécék mindenhol.

Ha csak ennyi lenne más Magyarországhoz képest, akkor nem írnék róla bejegyzést. De szerintem van itt sok olyan érdekesség még, ami miatt érdemes részletesen beszámolni erről, főleg mert minden nap használjuk. Készítettem pár fényképet is, talán az segít majd egy-két dolog megértésében.

Először is vessünk egy pillantást a hagyományos/régi mellékhelyiségekre. Ezt itt úgy hívják, hogy "japán stílusú" vécé. Ez azt jelenti, hogy régen szinte mindenhol csak ilyen volt. Ma azonban ez a fajta van kisebbségben, felváltotta a mi általunk "angol vécének" nevezett társa. 

A tradicionális fajta így néz ki:

Ilyen a hagyományos japán vécé.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ezt hogyan kell használni. Viszonylag egyszerű. A fehér csésze természetesen maga a vécé. Mellette azok a fém pöttyök a vakoknak és gyengén látóknak vannak, de mindenkinek segítenek, oda kell állni, majd leguggolni. A fal felé nézünk és a fémrúdba kapaszkodhatunk. Némelyik vécében nincsen fogódzkodó, sőt olyanból van több. Ezért én ezt a japán fajtát Pókember-változatnak is hívom, mert ha az ember fölégugyul, akkor ahol kényelmes, lehet a falnak tenyérrel támaszkodni. Így teljesen úgy nézünk ki, mint Pókember a sarokban. A vécécsészéhez csatlakozó fémcsőből áll ki jobbra egy kis pöcök, azzal lehet lehúzni. Érdekessége a dolognak, hogy a legtöbb ajtó befelé nyílik, sokszor a vécé fölött is átmegy az ajtó alsó része és trükközni kell, ha az ember ki akar jutni. Talán ez a verzió nem mindenkinek kényelmes (nekem mondjuk nincs bajom vele), márpedig a kényelem itt fontos, ezért a japánok elkezdtek fejleszteni. Az pedig nagyon megy nekik.

Szóval piacra kerültek az olyan vécék, melyek elektromosak. Rengeteg fajtájuk és nevük van, a legelterjedtebbek a shower toilet és a washlet. Szóval a fő funkció vízzel kapcsolatos, mégpedig van bennük bidé és farzuhany is. Valamint télen az ülőke felmelegszik, ha ráülünk. (Van benne egy súlyérzékelő és gyorsan beindul az ülőkefűtés, ha ráülünk.) A hideg évszakban van egy alaphőmérséklete az ülőkének, hogy ne fagyjunk rá a klotyóra. Ugyanis Japánban - a nagyobb szupermarketet, üzletközpontokat leszámítva - nincs fűtés a vécében.

Lefényképeztem egy középkategóriás shower toilet-et:

Egy átlagos vécé.

Baloldalt látjuk az áramforrást, az ott egy konnektor, hozzá tartozó kábellel. Ha ráülünk a vécére, akkor a jobb kezünkkel tudjuk kezelni a nem túl bonyolult funkciókat. Ezen az alapdolgok találhatók meg:

A "műszerfal".

Balról a gombok jelentése a következő: a piros gombbal állítjuk meg a vizet, mellette a farzuhany (erős sugarú víz) található, a harmadik (rózsaszín) gomb pedig a bidé. A vízsugár erősségét a bidé melletti nagy gombbal állíthatjuk, ha csavargatjuk. A vécélehúzó általában a falon van, általában fotocellás, elé kell tenni a kezünket, ha kész vagyunk, de van olyan is, ahol egy gomb van, vagy egy kis pöcök a vécé mögött. A menőbb helyeken a vécé automatikusan öblít, ha egy kicsit felállunk vagy, ha kinyitjuk az ajtót. Ez néha idegesítő tud lenni. Ugyanakkor a legtöbb helyen, főleg az emberek lakásaiban legalább kétféle öblítési funkció van: kisdolog és nagydolog utáni. Ennek célja nyilván a vízzel való takarékoskodás. Ez itt nagyon fontos. Nálunk nem elektromos a vécé, de a kétféle lehúzási móddal rendelkezik, és ezen felül a tartályon van egy csap, amiből újratöltődik a víz, ezt használhatjuk azonnal kézmosásra is:

Az otthoni vécénk tartálya. Jól látható a csap rajta.

Van még egy érdekes funkció, ami nagyon sok épület vécéiben jelen van, főleg olyan helyeken, ahol sok ember megfordul. Ez pedig a vécélehúzást kiadó hangot szabályozó gomb. Igen, ez csak hangot ad, mégpedig olyat, mintha folyna a víz, elég hangos. Ez pedig azért van, mert sokan nem szeretik, ha a többi ember hallja a hangos szellentéseket meg a hasonló hangokat és ezzel a hangos funkcióval próbálják a saját zajukat elnyomni. Még egy ok erre, hogy nem akarnak másokat kellemetlen hangokkal zavarni, jobb, ha csak a vizet lehet hallani. Az egyik épületben, ahol dolgozom, csak ilyen vécé van, itt egy kép az irányító egységről:

Egy kicsit fejlettebb vécé "műszerfala". A kis hangjegyek-gomb a vécélehúzás hang.

Ezen a funkciók rajta vannak angolul is, (kattintsunk a képre a nagyításhoz) külön lehet a víz erősségét, a hangerőt és még egyéb funkciókat szabályozni. Kis LED-lámpák jelzik jobb oldalt, hogy éppen melyik extra aktív.

Manapság elterjedt az a fajta vécé is, aminek a fedele automatikusan felnyílik, ha eléállunk, illetve sokszor van az irányítópult a falon, ahol lehet gombnyomással az ülőkét is emelgetni. Vannak olyan esetek is, ahol a vécé ellenőrzi, hogy elég tiszta-e és külön öblít, ha nem. Nem tudtam még megfejteni, hogy miért, de a legújabb verzióban kék LED lámpa világítja be a csészét, ha lehúzzuk a vécét.

Ami még érdekes lehet: majdnem minden házban van külön papucs a vécében, sokszor éttermekben is. A nyilvános épületek kézmosói pedig majdnem mindig fotocellásak. Ennek én személy szerint nagyon örülök. Van még továbbá sokszor ülőketisztító tubus a falon, egyfajta alkoholos oldat van benne, rá kell nyomni belőle a vécépapírra és akkor le lehet vele törölni bármit. Van olyan vécé is, ahol egy hang bemondja a legfontosabb funkciókat, de általában minden ki van írva több nyelven is. Rongálással, firkálásokkal még szinte soha nem találkoztam. A férfivécékben hatalmas piszoárok vannak, nincsenek azonban elválasztva egymástól semmilyen módon, értsd: nincs köztük szeméremfal. Van azonban hely a táskáknak és az esernyőt is fel lehet akasztani, amíg a dolgunkat végezzük.

Szinte kivétel nélkül minden vécé akadálymentes, mindig van olyan piszoár, mosdó és ülőkés klotyó, ahol extra fogódzkodók vannak. Amúgy az egész ki van rakva vakoknak pöttyökkel a földön, még egy-két piszoár mellett is. Sokszor kint az ajtó mellett van egy kis térkép is a vécéről Braille-írással is. Szerintem azért ez nem semmi. A lámpák mindig égnek, vagy mozgásérzékelővel működnek.

Mint látjuk, Japánban viszonylag magas szintre emelkedett a vécékultúra, ha egyáltalán létezik ez a szó.