Karácsony és Újév Japánban

Ez a két ünnep itt nagyon érdekesen zajlik le. Kezdjük először is a karácsonnyal. Itt alapvetően nincs ilyen, hiszen nem keresztény országról van szó. De ugyanakkor az Egyesült Államok a történelem során mély nyomot hagyott Japánban ebben a tekintetben is és ebből alakult ki a mai helyzet a következőképpen.

Már november közepétől elkezd szólni a karácsonyi zene a boltokban. Ez általában a kommersz amerikai dalokat jelenti tizenhatmillió feldolgozásban. December elejétől elkezdik kivilágítani az utcákat és az üzleteket. Előbbit nagyon pöpecül megoldják, tényleg szépen néz ki a sok fény, szerintem igazi turistalátványosság. Nálunk Osakában van egy nagyon hires út, ahol az egészet fellámpázzák, nagy élmény ott sétálgatni, még vezetni is, pedig nagy dugó szokott lenni. Mivel az amerikaiak nem ünneplik feltétlen a Mikulást külön, ezért a díszítésre a Santa Claus - rénszarvas - gusztustalan lámpákkal díszített fenyőfa - hóember és/vagy műhó kombinációk valamelyike jellemző. Néha nagyon jól eltalálják, néha pedig rémisztő. Amúgy a legtöbb üzletben a szerencsétlen eladók is mikulássipkával vagy plüss rénszarvasaganccsal a fejükön várják a betérőket. Egy hónapon át. Persze rengeteg karácsonnyal kapcsolatos dolgot lehet venni, tegnap például láttam egy életnagyságú plüss rénszarvast is, érdekes volt. 

A cég, ahol dolgozom, egy 40 emeletes házikó, akörül pedig mindig szerveznek egy karácsonyi vásárt. Ide külföldről érkeznek az eladók és mindenki örömmel vesz 900 yenért egy kis pohár forralt bort (ha van poharad, akkor csak 600, na) és elmajszol mellé egy 550 yenes virslit is. Van kisvonat meg lovas körhinta is, a gyerekeknek is kell valami. És középen van egy orbitálisan nagy fa, általában vörös csillaggal a tetején, körülötte mindenféle dísz és egy színpad, ahol a hidegben énekelnek mindig valami gyerekkórusok. Ha épp nincs semmi program, akkor szól a karácsonyi zene. A kedvenc műsorszámomat idén láttam, muszáj volt lefényképezni. Egy szépérzésű Mikulás játszott hárfán klasszikus zenét, amúgy kitűnően:

A hárfázó Mikulás - saját kép

Szóval bárhova megy az ember, tényleg egész jó karácsonyi hangulat van. A baj csak az, hogy az ünnep elmarad. Először is a december 24-25-26. mindig munkanapok, egyedül a 23-a ünnepnap, mert akkor van a japán császár (Akihito) születésnapja. Sok család amúgy ad a gyerekeknek otthon kis ajándékot és esznek valami torta jellegű süteményt. Ezen felül jellemző, hogy az emberek elmennek a KFC-be sült csirkét venni. Ennek két oka van:

1. Karácsonykor az amerikaiak szárnyast esznek, itt pulyka vagy liba nem nagyon van, jó lesz a csirke is, annak is van szárnya.

2. Az ünnep maga az amerikaiaktól jött ide és a KFC amerikai. 

Vannak ezen kívül még olyan szerelmespárok is, akik elmennek egy ún. love-hotelbe. Ennek a nevében benne van a funkciója is, egy dologra használják az emberek.

A felnőttek nagy része azonban nem csinál semmit, a karácsony a gyerekek és a szerelmesek ünnepe. Szóval számomra az elején ez nagy csalódás volt, ha már olyan szépen készülnek. Olyan, mint amikor a magyar Himnuszban arra várunk, hogy végre becsattintsa a cintányéros a legfontosabb helyen, a mű zenei tetőfokán az egyetlen hangot és - elfelejt belépni. Ma már persze hozzászoktam, és ha az ember csinál magának, akkor van karácsony.

Teljesen más azonban az Újév. Az az igazán szép ünnep. Eleve három napos, január elsejétől harmadikáig tart és az egész család összegyűlik. Mindhárom nap ünnepnap, persze a nagyobb áruházak nyitva vannak, de a kisebb boltok bezárnak. ez itt azért nagy szó, mert itt minden mindig nyitva van. Sok ember hazalátogat Japánnak abba a részébe, ahol a szülei laknak, mindenképpen együtt van az ember a családdal. Ezt én nagyon jónak tartom. Bár a szilveszter itt egyáltalán nem buli (otthon a tévé előtt nézik az azévi aktuális dalokat, éjfélkor meghallgatják a buddhista gongatást és nemsokkal utána elmennek aludni), mindig nagyon jól érzem magam. Nagyon fontos a tradicionális étel. Ezek közül a legfontosabb az oszechi és az ozóni, utóbbi egy speciális leves. Valamint esznek még sült mochi-t is, ez összepréselt rizsből készül, különféle ízesítéssel.

Oszecsi - Wikipedia

Ozóni - Wikipedia

 

Mochi - a kép innen van

A mochinak van még egy nagyon jellegzetes fajtája, ezt úgy hívják, hogy kagamimochi. A kagami szó tükröt jelent, azért ez a neve, mert régen ilyen alakú díszítés volt sok tükrön. Ez minimum kettő egymásra helyezett, fehér, keményre préselt rizspasztából áll, az alsó nagyobb, mint a felső, egyfajta piramis. A családon belüli generációkat jelöli. Sokszor rátesznek a tetejére egy mandarint vagy narancsot, mert ezt a színt japánul daiiro-nak nevezik. (dai = a narancs egy jellegzetes árnyalata, iro = szín). Ez egyfajta szójáték, ugyanis a dai szó egyúttal generációt is jelent. Itt is van egy kép róla:

Kagamimochi - a kép innen van

Szinte minden ember elmegy ebben a három napban egy sintoista szentélybe (némelyek buddhista templomba, már írtam arról, hogy a két vallás sokszor egybeépült), lehetőleg a családdal együtt. Itt kívánnak maguknak és a szeretteiknek az évre valami jót, sokszor vesznek is valami amulettet, ami segít nekik. Az amulettek általában egy évig hatnak. (Ezen mindig mosolyognom kell, de tényleg így van.) Aztán van még egy érdekesség is: a szerencse-pálcikák. Ezek apró fadarabokat jelentenek, amikből egy dobozból kell kihúzni találomra egyet és az elárulja, hogy milyen szerencse vár ránk abban az évben. Persze minden pénzbe kerül, de általában elég olcsó, a lényeg nem a kapitalizmus, hanem a szokás, arról nem is beszélve, hogy az itteni vallásokat is a hívek pénzéből tartják el, és tekintve azt, hogy itt nem jönnek össze az emberek minden vasárnap pénzt dobálni, mint pl. a katolikusoknál, kell egy-két alkalom, amikor mindenki fizet. Szerencse-pálcikát én is szoktam húzni, egyszer a legnagyobb balszerencsét fogtam ki, erre mindenki azt mondta, hogy ez is jó, mert akkor jövőre biztos minden még sokkal jobb lesz. Nagy itt az optimizmus, mondhatom. Egyszerűen nem lehet veszteni. Aztán a többi alkalommal amúgy kis szerencse vagy nagy szerencse volt mindig.

Az Újév három napja békében telik el, a családi körben, általában stressz és veszekedés nélkül. Teljesen olyan, mint Magyarországon a karácsony. Mármint, ha nincs veszekedés a fa alatt az ajándékok miatt. Apropos, ajándékok. A gyerekek kapnak a szüleiktől egy kis pénzt, ezt egy erre alkalmas tasakba teszik bele és úgy adják oda. Minden ember ír a barátainak, kollégáinak újévi köszöntőlapot. Valaki 60-70-et is, mi általában 10-15-öt szoktunk. A kép mindig kapcsolatban van a kínai horoszkóp éppen aktuális állatával, ezt a japánok is átvették, bár néha máshogy nevezték el őket. Most a ló éve ér véget és 2015 a kecske éve lesz, amit itt bárány évének hívnak. Rengeteg jó ötlet van a képeslapok mintáját illetően, sokan tervezik és rajzolják maguk ezeket, a feleségem is. 

Én személy szerint nagyon szeretem itt az Újévet, szerintem egyszer érdemes mindenkinek megnézni ilyenkor is Japánt.

Esküvők Japánban

Magyarországon nem furcsa az, ha már délelőtt elkezdődik az esküvő: lánykérés, megvendégelés, díszmenet a templomig, aztán már mehetünk is a lakodalomba, ahol degeszre esszük magunkat és reggelig táncolunk. Nos, ilyen nincs Japánban. Az esküvők kifejezetten rövidek és nagyon sűrűn tele vannak rakva programmal. De ne szaladjunk előre, nézzük meg az elejéről a dolgokat.

Ha az ember valakivel házasságra lép, akkor először el kell mennie a városházára. Ott - sorszámhúzás után - az otthon előre kitöltött és alápecsételt papírokat (Japánban nem aláírás van, hanem pecsét) be kell adni a néninek, aki beviszi a rendszerbe és kész is. Ez a "polgári esküvő", ki se kell öltözni. Én mondjuk annak idején szépen kirittyentettem magam, aztán öt perc alatt meg is volt az egész, több idő volt felöltözni. Japánban amúgy nem magyarhoz hasonló születési anyakönyvi kivonat van, hanem egy egész regisztrációs rendszer. Minden japán embernek van egy ilyen, rá vannak írva a szülei, a házastársa és a gyerekei. Ha elválik valaki és újraházasodik, akkor az egész történet nyomon követhető a papírokon. Szerintem nagyon praktikus, sokkal könnyebb számon tartani a szűk családi kört.
A fentiekből talán nem egyenesen következik, de szerintem logikus, hogy ezen ügyintézés után senki nem tart lakodalmat. Általában hónapokkal később rendezik meg az ünnepséget, általában valamilyen kellemes hőmérsékletű hónapban. Japánban - a földrajzi elhelyezkedése miatt - többféle éghajlat is van, nálunk itt Oszakában a nyár esős időszakkal kezdődik és utána nagyon meleg van, ekkor a legkevesebb az esküvő. Télen csak ritkán megy nulla fok alá a hőmérséklet, de azért ahhoz hideg van, hogy az ember menyasszonynak öltözve mászkáljon, szóval marad a tavasz és az ősz.

Már írtam arról, hogy Japánban nem veszik annyira szigorúan a vallásokat. Nagyon kevés a keresztény ember itt, de ennek ellenére majdnem mindenki kápolnában esküszik. Voltam már olyan esküvőn is, ahol sintoista szertartás szerint ment az egész, de a tapasztalatim szerint inkább a keresztény templomok a menők. Leginkább azért, mert "az esküvő kápolnában van és kész." Olyan ez, mint a "paprikás csirkéhez nokedli jár." Mondjuk, amikor a legutóbb jó barátaim esküvőjén mondtam, akkor a vőlegény azt mondta, hogy azért választotta a keresztény szertartást, mert akkor kell a legkevesebbet nézni a násznépre és így akkor nem izgulja össze magát.
A legtöbb esküvő valamilyen csodaszép hotel csilli-villi termében van. Ugyanazon a szinten van általában egy kis kápolna is és akkor nem kell sokat gyalogolni. A személyzet nagyon profi és mindent az ember feneke alá tesznek. Ez érthető, hiszen az egész hűhó ára két és három millió yen között mozog. (Ezt jelenleg kábé kettővel kell szorozni, hogy kijöjjön forintban.) Nagyon drága és ugyanakkor rövid is: három vagy négy órás. Ebbe kell belesűríteni mindent: az esküvőt, a megvendégelést, a slide showt, az átöltözést, a vendégekkel beszélgetést stb. Mivel drága a buli, alapvetően kevés ember jön el, 40-50 körül mozog a meghívottak átlaglétszáma.

Barátaink, Yuko és Shinji a tortavágásnál. Saját kép.

Az étel kifogástalan, gyönyörűen tálalják és mindig valami különleges. Az egyetlen baj csak az vele, hogy európai embernek nagyon kevés. Viszont az ital korlátlanul fogyasztható. Itt meg az a bökkenő, hogy az ember ugye gyorsan kell igyon, ha ki akarja használni a svédasztalitalozást. Az időkorlát mellett nehezíti az italozást az, hogy nem illik nagyon a programok alatt inni. Ennek ellenére mindig jól éreztem még magam, főleg azért, mert ilyen alkalmakkor sok barát összejön és jókat lehet beszélgetni. A fenti esküvőn a következő ételek jöttek, ebben a sorrendben (Ha jól emlékszem, akkor egyet nem fényképeztem le, mindenki képzeljen hozzá plusz egyet. Amúgy az összes kép saját):

Előétel.

Steak.

Rizs finom feltéttel.

Desszert. Ebből rengeteg volt, kávé vagy tea is járt hozzá.

Az esküvő vagy a lakodalom alatt sokszor van olyan program, hogy a menyasszony felolvas egy előre megírt levelet a szüleinek, ezek nagyon meghatóra szoktak sikerülni. Van aztán még slide show, ahol gyerekkori képektől kezdve a jelenig nézhetünk zenés montázsokat. Ez talán Magyarországon is nagyon elterjedt, a mi esküvőnkön is volt ilyen. Vőfély nincs, helyette van egy ceremóniamester, aki mikrofonba mondja be, hogy mi fog következni. Ahányszor voltam, mindig nő volt, aki koordinált, de biztos van férfi is. Fontos még a tortavágás és az átöltözés. A vendégek tippelhetnek, hogy milyen színű lesz a menyasszony ruhája, és ha eltalálják, akkor kapnak valami kis ajándékot. A ruha mindig valami gyönyörű estélyi és nincs jelentősége a színnek. Élő zene ritkán van, általában csak az esküvő alatt. (Klasszikus zenészek, legtöbbször egy énekessel, aki valamelyik populáris Ave Mariát énekli.) Az esküvő és a lakodalom alatt profi fotósok fényképeznek és mielőtt hazamegyünk, levetítenek egy slide showt, ami mindig nagyon profin van elkészítve. Sokszor személyes üzenetek is vannak a vendégeknek a feliratok között, ezt az ifjú pár írja meg előre, persze. A házasulandók sokszor készítenek még egy külön napon kimonós fotókat is, ezek nagyon drágák amúgy és általában a családi albumba kellenek.
Külön kiemelném azt, hogy az ifjú pár szülei, örömapa, örömanya, örömlány szépen körbejárnak a vendégseregen és mindenkivel beszélnek pár szót. Nagyon jó szokás, szerintem.

Mivel az egész nagyon rövid, sokszor rendeznek még a lakodalom után egy második partit a szélesebb baráti körnek. Ide több embert hívnak meg és valamennyivel lazább a program. Az ételek nem feltétlen drágák, ugyanakkor van elég és nagyon laktatóak. Itt még egyszer levetítik a slide show-kat, azután mehet a program. Mindenféle vicces vetélkedők és játékok vannak, sokszor játszanak bingót is, egyszer elhoztam a fődíjat. (Keresték is utána sokáig, haha.) De volt már szkander vagy más vicces program is. Érdekes módon itt sem mulatnak hajnalig, hanem mindenki hazamegy az utolsó vonattal/busszal.

Nászajándékba általában mindenki pénzt visz. Berakják egy nagyon szép borítékba, azt meg egy elegáns kendőbe, amiből kihúzva kell átadni az esküvő előtt a borítékot. A bankók száma három kell legyen, se több se kevesebb: a kettő az túl kevés, a négy már túl sok. Ha beteszel kettőt a borítékba, akkor azt kövesse egy harmadik. Négyet csak akkor tégy, ha utána egyet kiveszel. Ötre ne is merészelj gondolni. (Erre próbáltam utalni.) Amúgy azért nem jó a kettő meg a négy, mert ezek szerencsétlen számok, a négy különösen, halált jelent. Röviden: a legtöbb ember 30.000 yent ad, 10.000-es címletekben. 

Mindent összevetve nagyon kellemes kis ünnepség egy ilyen, örülök, hogy sokszor részt vehettem és remélem még fogok is. Ha valami nagyon különlegeset tapasztalok, akkor majd kiegészítem a bejegyzést.