Az ételekről és az azzal kapcsolatos szokásokról általában

Nos igen, ez az a téma, amiről szakadatlanul lehet regélni. Ezért apró lépésekben fogok haladni az általánostól a részletekig. Később tervezek esetleg olyan saját recepteket is közzétenni amelyeket Magyarországon is el lehet készíteni. Nem vagyok mesterszakács, de szeretek főzni.

De akkor egy kicsit a legfontosabbakról. Japánban az ételek, az étkezés nagyon fontosak. Ha az ember bekapcsolja a tévét vagy elmegy barátokkal valahova, akkor mindig az a központi kérdés, hogy mikor, hol és mit lehet enni. Ha egy nyaralásból hazaér az ember, általában azt kérdezik először, hogy milyen volt az idő és a kaja. Ez nem véletlen, az ország ilyen szempontból egy kincsesbánya. Bárhová is megyünk, mindig találunk valami olyan ételt, ami az adott régióra jellemző és ezért nagyon különleges. Egyszerűen nem lehet felfedezni az egészet. 

A fentiekből kifolyólag már látjuk, hogy akár csak erről a témáról is lehetne blogot írni. Most azonban nézzük azt, hogy milyen napszakokban, mit esznek az emberek. 

A reggeli változó, de nagyon sok ember eszik pirítóst, gyümölcsöt és joghurtot. Vannak olyanok is, akik még reggelire is egy kis levest és rizst esznek, de ez általában ritkább, legalábbis tapasztalataim szerint. Az ebéd főtt étel, leginkább a Japánban nagyon népszerű "bentó". Ez egy doboz, ami ízlésesen tele van rakva különféle ételekkel, köretként a rizs dominál, de van tésztás is. Ez a japán kultúra egy nagyon fontos része, mindenhol lehet vásárolni. Sokan ráadásul otthonról hoznak így ételt, mindenkinek van otthon kis doboza, amibe ezt beleteheti. Nekem még leveses is van.

Persze vannak olyanok is, akik egy éttermi menüt esznek ebédre, az ebédszünet általában egy óra, van rá idő. Ez viszonylag olcsó, de drágább, mint egy bentó. Ide kattintva lehet mazsolázni a rengeteg kép közül.

A vacsora mindig meleg, soha sem kenyér. Ez a legfontosabb étkezés, vacsora nélkül kevesen fekszenek le aludni. 

Nagyon fontos, hogy Japánban nem egy fogás van, hanem több. Ezt úgy kell érteni, hogy mindenből van egy kicsi. Ehhez hozzájön az is, hogy mindent kitesznek az asztalra és abból közösen vesznek. Nincs olyan, hogy "ezt én rendeltem, az enyém", osztozunk. Az a tied, amit megeszel, a szó szoros értelmében: a saját tányérodról. Mivel ezt én nem tudtam, az első étteremben adandó alkalommal rendeltem egy pizzát, mire kihoztak egy bébiadagot (kb. 15 cm átmérő), amit anyósom rögtön felvágott három egyenlő részre. Meglepődtem rendesen, de aztán elmagyarázták, hogy miért is van ez így és persze adtak a többi öt-hat ételből, amit meg ők rendeltek. Ma már egyértelműen látom, hogy ez a rendszer működőképes, meg merem kockáztatni, hogy jobb, mint az európai. Szívesen eszem kis pizzákat is. Hogy miért olyan jó ez?

1. Többféle íz van az asztalon, ez többféle színt is jelent, ezért eleve jobban megkívánja az ember az ételt.

2. Az egész mennyiséget is figyelembe véve sem olyan sok, mint egy normál magyar menü. Megdöbbentett, hogy mennyit ettem is én Magyarországon. Mikor hazalátogatok, akkor egy egyszerű kis húslevessel eltelek. Bármelyik étteremben. Ezzel meg is válaszoltam, hogy a japánok miért olyan vékonyak, az európaiak pedig (egy bizonyos életkor felett) miért nem. Legalábbis ugye az átlag. És a számok, statisztikák beszélnek. Elég a kevesebb is. Szeretek sportolni, rengeteget edzek és mégsem kell többet ennem. Elég ennyi. Erre van egy japán mondás is, azt vallják, hogy csak 80%-ig tömjük a bendőt.

3. Az osztozás, mint alapvető emberi erény a kezdetektől jelen van. Nem kell részleteznem, hogy ez miért is jó.

4. Lehet válogatni. Bár én majdnem mindent meg tudok enni, ez sem hátrány. Ha nincs kedve az embernek halhoz, akkor vegyen zöldséget.

Ebéd (menü) egy kiotói étteremben. Rántott zöldségek, egyéb zöldségek, tészta (szoba), levesmaradék, savanyúság és rizs. Saját fotó.

Az ételek alapvetően sokkal több zöldséget tartalmaznak, mint a magyar konyha. Ez annak is köszönhető, hogy itt másféle növények is teremnek, no meg mindent meg is esznek. De erről lesz még szó részletesen.

Én nem szoktam olyan nagyon sokfélét főzni, egy átlagos ebédet például így készítek el:

Két ebéd a közelmúltból, ezeket közösen főztük. Van itt avokádó, lazac, egyéb hal, erjesztett bab, még koreai kimchi is. Saját fotók.

Az illem. Nos, a legfontosabb, hogy étkezés előtt mindenki összeteszi a kezét és azt mondja, hogy "Itadakimasz." Ez nem ima, hanem olyasvalamit jelent, hogy "részt veszek ebben, kapok belőle". Mivel ez a "kap" ige egy udvarias formája, egyben talán köszönömöt is jelent, nehéz lefordítani.

Aki nem tud pálcikával enni, az ne keseredjen el, nem muszáj. Van kés, villa, kanál. Globalizálódott a világ ezen csücske is. Bár az ételek nagy részét pálcikával a legkönnyebb megenni. A levest szabad inni, mert a lét ugye pálcikával nehéz lenne kidolgozni. 

Mit nem szabad? Nem szabad a pálcikákat beleszúrni a tál rizsbe! Ez nagyon nagy illetlenség, ilyet csak buddhista halotti szertartáson lehet látni. Ugyanezen okból nem szabad semmit elvenni pálcikával, ha azt pálcikával nyújtják felénk. Várjuk meg, amíg leteszik a tányérunkra. A halotti szertartásokon csontokat adogatnak így egymásnak. 

Ezen felül tulajdonképpen mindent lehet. Persze böfögni nem ajánlatos, de a fenti két tiltás a legfontosabb. Érdekes módon a levesben lévő tésztát (udon, ramen stb.) szabad szürcsölve enni, a nyugati tésztákat (spagetti, makaróni) nem.

Ha befejeztük az evést, akkor azt mondjuk, hogy "Gocsiszó szama desta." Ez azt jelenti, hogy finom volt az étel és elég is.