Szintén egy nagyon kedves olvasó kérésére írom ezt a bejegyzést.
Először egy kis áttekintés. Japánban is hatéves korukban mennek a gyerekek iskolába, előtte van kb. 3 év óvoda. A rendszer a következőképpen épül fel: hat év kisiskola, három év középiskola és három felső. Ezután jön az egyetem annak, aki sikeres felvételi vizsgát tesz. Bachelor és Master, csak nem teljesen így hívják ezeket.
Minden szintre igaz, hogy van privát és állami fajtája, azt is kijelenthetjük, hogy a privát intézmények általában drágábbak.
A leírtakat nem csak írásos források, hanem személyes tapasztalatok is alátámasztják: három évet tanítottam gyerekeket minden korosztályban, ezalatt beszélgettem velük is és a szülőkkel is, rengeteg érdekes dolgot tudtam meg. Igazán azonban csak akkor leszek képben, ha majd a gyerekeink is végigjárják ezeket a lépcsőfokokat.
Japánban az iskola- és munkaév április elsején kezdődik.
Az óvoda területén egy pár éve az volt a tendencia, hogy minden szülő elvitte a legközelebbi állami helyre a gyereket és akkor ott játszottak vele a dolgozók. Ezt felváltotta ma az az irány, hogy a gyerekeket privát óvodába járatják, mert az a menő. Ez persze jóval drágább, az intézmények nagy részében egyenruha is van, mert akkor az utcán is van reklám, hogy melyik helyre járatják a lurkókat, ugyanis az rá van varrva a ruhára. Ezen felül egy kaptárnyi gyerek tobzódik az épületekben, hiszen a privát intézmények szinte mindenkit felvesznek, aki fizet. Ez persze nem lenne baj, csak az a gond, hogy erre a rengeteg kisgyerekre ugyanannyi óvónéni van, mint az állami óvodákban, ahol meg most szinte lézengenek az odajárók. Sok emberrel beszéltem és azt tudtam meg, hogy nincs nagyon különbség az állami és privát óvodák között: A kisgyerek odamegy, nagyon kedvesen bánnak vele, megtanítják mindenféle közösségi dologra, együtt énekelnek és rajzolgatnak. Nagyon jónak vélem a programot. Rengeteg rendezvény is van, ezalatt nem azt kell érteni, hogy farsang meg anyák napja, hanem minden más: közös kerti munka, szemétszedés, meseolvasás satöbbi. Ezekben aktívan részt kell vegyenek a szülők is. Havonta két háromszor tuti valamiért be kell menni legalább az egyiknek, ez általában az anyuka. Szóval ez igénybe veszi az egész családot is. Külön kiemelném a zenei nevelést, rengeteget énekelnek és az a jó, hogy még jó dalokat is, amiket értenek a gyerekek. Mert ugye nálunk a "Láttál-e már valaha..." nagyon szép, de egy hároméves gyereknek ugye a csipkebokor rózsa, majoranna, Virág Erzsi mittomén nem biztos, hogy sokat jelent, ugye. Erre a japánok nagyon figyelnek.
Az általános iskola persze már más tészta. Alapvetően minden család a lakóhelyéhez legközelebb eső állami iskolába kell beírassa a gyereket. Ha ez neki nem tetszik, akkor választhat privát iskolát is. Az egyenruha már szinte minden általános iskolában jelen van, csak egy-kettő államiról hallottam, ahol szabadon lehet öltözködni. Egyébként nagyon aranyosak a kislányok és kisfiúk, amikor mennek együtt valahova: mindenkinek ugyanolyan kis táskája, ruhája és sapkája van rajta a nevével. Nagyon fegyelmezetten, kettes sorokban, kézen fogva menetelnek az utcán, elöl megy egy Gőgös Gúnár Gedeon néni, hátul meg a masiniszta. Balesetek szinte nincsenek. Sokszor van. hogy iskolabusszal mennek reggel, ez persze nem kötelező. Érdekes módon az ablakok mindig magasan vannak és ezért csak a sok kis sapka látszik ki a tele buszból:
Az általános iskolában a fő tantárgyakat egy tanító oktatja, ő egyben az osztályfőnök is, de van külön zene és testneveléstanár is. Jellemző a frontális tanítási mód: a tanár áll, a gyerekek meg ülnek és figyelnek. Sajnos nem tudom pontosan, hogy milyen a tananyag, csak azt láttam, hogy az első hat évben tanulnak írni, először hiraganát és katakanát, aztán már kanjikat is. (Az írásmódokról itt írtam.)
Jelen van még a kalligráfia, ilyenkor nem ceruzával, hanem ecsettel írnak speciális papírra, tradicionális technikával. Ezt minimum egy évig szokták tanulni, szerintem nagyon jó ötlet. Nyilván van még matek, japán nyelv és persze tanulnak angolt is, ezt általában harmadikban kezdik, de vannak iskolák, ahol már elsőben is van. Az angol mindenkinek kötelező.
Érdekes még a számolótábla óra, japánul szoroban. Ide kattintva láthatók képek. Ezt is egy-két évig kell tanulni, valamikor általános iskolában, valamikor középben is. Aki ezt rendesen kitanulja, az nagyon jó fejszámoló lesz.
Sok iskola biztosít menzát, de van olyan hely is (például a mi városrészünk), ahol a szülők kell gondoskodjanak erről. Ennek mindenki eleget is tesz, nagyon aranyos, figurás bentó dobozokkal mennek a gyerekek iskolába. Van mindenkinél saját flaska is, általában egy literes, ebbe leginkább zöld teát tesznek a szülők.
Az ebédszünet a legtöbb helyen egy órás. Az iskola pedig nem nyolckor, hanem kilenc körül kezdődik és viszonylag hamar vége van. Délutáni programok néha vannak, de alapvetően hamar hazamennek a gyerekek. Persze itt is már van lehetőség mindenféle különórára, jellemző a zongora és a balett a lányoknak, a fiúknak meg baseball. De embere válogatja.
A középiskolában már majdnem mindenhol kötelező valamiféle iskolai klubtagság. elég széles a választék, viszont azt tudni kell, hogy - különösen sportnál - ez rengeteg időt is igénybe vehet. Vegyünk példának egy átlagos baseballklubba tartozó fiút. Reggelenként suli előtt van neki egy kis edzés, persze délután is. Vasárnap pedig szinte egész nap. A maradék időben pedig tanulni kell. Az önfeledt játékra tehát egyre kevesebb idő marad. Arról nem is beszélve, hogy a szülők persze azt szeretik, ha a gyerek jár még azért valami különórára az iskolától függetlenül. No meg persze a tananyag is egyre nehezebb lesz, vége van már a kisiskolás rövid iskolanapnak is. Érdekes egyébként még, hogy nem írnak sokszor teszteket, hanem a tananyagot összefogva vannak a félévek végén nagyobb vizsgák.
Ezt tetézi a felső iskola, ahol már csak az iskolában rengeteget kell tanulni. Természetesen valamilyen klubhoz vagy szakkörhöz itt is kell tartozni. A különórát általában felváltja az egyetemi felvételi vizsgára való felkészülés. Ez kifejezetten izmos, ugyanis ettől függ a diákok jövője. Egy központi vizsga van, ez alapján bírálják el, hogy ki hova kerül. Az egyetemeknek pedig hírneve van, szóval a munkakeresésnél nem csak az számít, hogy valakinek milyen diplomája van, hanem az is, hogy hol szerezte. Ezért tanulnak a felső iskolások, mint a mérgezett egér. Véleményem szerint hatalmas nyomás van rajtuk. Ez azért baj, mert ebben a korszakban kezd el ugye lázadni a fiatalság és nem biztos, hogy jót tesz nekik az efféle hajtás, de látszólag az oroszlánrésze átvészeli. Ne felejtsük el azt sem, hogy semmi sincs ingyen, főleg a délutáni különórák kerülnek sok pénzbe. Ezt a szülők fizetik, de van olyan gyerek, aki még egy kis diákmunkát is bevállal.
Ha bekerült valaki az egyetemre, akkor általában már könnyebb a dolog. Tapasztalataim szerint bent maradni nem olyan nehéz, mint bekerülni. Ebben szerepet játszik az is, hogy az egyetemeknek (Magyarországhoz hasonlóan) fontos a fejkvóta, ha államiak akkor azért, ha privátok, akkor meg azért. Szóval nem szívesen veszítenek el senkit sem. Az alapképzés általában négy év, a speciális pedig kettő. A legtöbb egyetemen a miénkhez hasonló kreditrendszer van, csak máshogy hívják a gyűjthető pontokat.
Az osztályzás Japánban általában egytől ötig van, az ötös a legjobb, az egyes a legrosszabb. egy-két privát iskolában láttam már egytől hatig, illetve tízig történő osztályzást is, de ez ritka. A tanteremben fontos a fegyelem, a sportórákon pedig végképp.
Érdekes még, hogy a legtöbb iskolában a gyerekeknek kell takarítani. Nemcsak a tantermet, hanem a vécéket is. Ez a szokás később még munkahelyeken is sokszor megmarad, kevés cég alkalmaz hivatalos takarítót, ilyen csak a nagyobb irodaházakban vagy cégeknél lelhető fel. Mindenkinek tehát kiskorától fogva ott a lecke, hogy nem érdemes szemetelni, mellépisilni és rongálni, mert mindent mindig saját maguknak kell rendbe tenni. Minél hamarabb megy ez, annál gyorsabban lehet menni haza. Ez pedig fontos tényező ugye. Általánosságban elmondható a japánokról, hogy nem szemetelnek és rongálnak, nagyon vigyáznak a közterületeken is a tisztaságra. Persze utcán dolgozó tisztítóemberek vannak, de alapvetően nem sok dolguk van. Azért is érdekes ez, mert például a mi térségünkben (Kansai) nagyon kevés a kuka az utcán. Szemét még sincs sok.
Egyelőre ennyit írok, ha valakinek van kérdése, bátran tegye fel, a legjobb tudásom szerint válaszolok rá.
A leírtakat nem csak írásos források, hanem személyes tapasztalatok is alátámasztják: három évet tanítottam gyerekeket minden korosztályban, ezalatt beszélgettem velük is és a szülőkkel is, rengeteg érdekes dolgot tudtam meg. Igazán azonban csak akkor leszek képben, ha majd a gyerekeink is végigjárják ezeket a lépcsőfokokat.
Japánban az iskola- és munkaév április elsején kezdődik.
Az óvoda területén egy pár éve az volt a tendencia, hogy minden szülő elvitte a legközelebbi állami helyre a gyereket és akkor ott játszottak vele a dolgozók. Ezt felváltotta ma az az irány, hogy a gyerekeket privát óvodába járatják, mert az a menő. Ez persze jóval drágább, az intézmények nagy részében egyenruha is van, mert akkor az utcán is van reklám, hogy melyik helyre járatják a lurkókat, ugyanis az rá van varrva a ruhára. Ezen felül egy kaptárnyi gyerek tobzódik az épületekben, hiszen a privát intézmények szinte mindenkit felvesznek, aki fizet. Ez persze nem lenne baj, csak az a gond, hogy erre a rengeteg kisgyerekre ugyanannyi óvónéni van, mint az állami óvodákban, ahol meg most szinte lézengenek az odajárók. Sok emberrel beszéltem és azt tudtam meg, hogy nincs nagyon különbség az állami és privát óvodák között: A kisgyerek odamegy, nagyon kedvesen bánnak vele, megtanítják mindenféle közösségi dologra, együtt énekelnek és rajzolgatnak. Nagyon jónak vélem a programot. Rengeteg rendezvény is van, ezalatt nem azt kell érteni, hogy farsang meg anyák napja, hanem minden más: közös kerti munka, szemétszedés, meseolvasás satöbbi. Ezekben aktívan részt kell vegyenek a szülők is. Havonta két háromszor tuti valamiért be kell menni legalább az egyiknek, ez általában az anyuka. Szóval ez igénybe veszi az egész családot is. Külön kiemelném a zenei nevelést, rengeteget énekelnek és az a jó, hogy még jó dalokat is, amiket értenek a gyerekek. Mert ugye nálunk a "Láttál-e már valaha..." nagyon szép, de egy hároméves gyereknek ugye a csipkebokor rózsa, majoranna, Virág Erzsi mittomén nem biztos, hogy sokat jelent, ugye. Erre a japánok nagyon figyelnek.
Az általános iskola persze már más tészta. Alapvetően minden család a lakóhelyéhez legközelebb eső állami iskolába kell beírassa a gyereket. Ha ez neki nem tetszik, akkor választhat privát iskolát is. Az egyenruha már szinte minden általános iskolában jelen van, csak egy-kettő államiról hallottam, ahol szabadon lehet öltözködni. Egyébként nagyon aranyosak a kislányok és kisfiúk, amikor mennek együtt valahova: mindenkinek ugyanolyan kis táskája, ruhája és sapkája van rajta a nevével. Nagyon fegyelmezetten, kettes sorokban, kézen fogva menetelnek az utcán, elöl megy egy Gőgös Gúnár Gedeon néni, hátul meg a masiniszta. Balesetek szinte nincsenek. Sokszor van. hogy iskolabusszal mennek reggel, ez persze nem kötelező. Érdekes módon az ablakok mindig magasan vannak és ezért csak a sok kis sapka látszik ki a tele buszból:
 |
| Itt látszik a sok kis színes sapka. Saját fotó. |
Jelen van még a kalligráfia, ilyenkor nem ceruzával, hanem ecsettel írnak speciális papírra, tradicionális technikával. Ezt minimum egy évig szokták tanulni, szerintem nagyon jó ötlet. Nyilván van még matek, japán nyelv és persze tanulnak angolt is, ezt általában harmadikban kezdik, de vannak iskolák, ahol már elsőben is van. Az angol mindenkinek kötelező.
Érdekes még a számolótábla óra, japánul szoroban. Ide kattintva láthatók képek. Ezt is egy-két évig kell tanulni, valamikor általános iskolában, valamikor középben is. Aki ezt rendesen kitanulja, az nagyon jó fejszámoló lesz.
Sok iskola biztosít menzát, de van olyan hely is (például a mi városrészünk), ahol a szülők kell gondoskodjanak erről. Ennek mindenki eleget is tesz, nagyon aranyos, figurás bentó dobozokkal mennek a gyerekek iskolába. Van mindenkinél saját flaska is, általában egy literes, ebbe leginkább zöld teát tesznek a szülők.
Az ebédszünet a legtöbb helyen egy órás. Az iskola pedig nem nyolckor, hanem kilenc körül kezdődik és viszonylag hamar vége van. Délutáni programok néha vannak, de alapvetően hamar hazamennek a gyerekek. Persze itt is már van lehetőség mindenféle különórára, jellemző a zongora és a balett a lányoknak, a fiúknak meg baseball. De embere válogatja.
Egy példa iskolai egyenruhára. Télen és nyáron más, ez a téli verzió. Igen, a lányoknak télen is szoknya és zokni van. A képet innen másoltam.
A középiskolában már majdnem mindenhol kötelező valamiféle iskolai klubtagság. elég széles a választék, viszont azt tudni kell, hogy - különösen sportnál - ez rengeteg időt is igénybe vehet. Vegyünk példának egy átlagos baseballklubba tartozó fiút. Reggelenként suli előtt van neki egy kis edzés, persze délután is. Vasárnap pedig szinte egész nap. A maradék időben pedig tanulni kell. Az önfeledt játékra tehát egyre kevesebb idő marad. Arról nem is beszélve, hogy a szülők persze azt szeretik, ha a gyerek jár még azért valami különórára az iskolától függetlenül. No meg persze a tananyag is egyre nehezebb lesz, vége van már a kisiskolás rövid iskolanapnak is. Érdekes egyébként még, hogy nem írnak sokszor teszteket, hanem a tananyagot összefogva vannak a félévek végén nagyobb vizsgák.
Ezt tetézi a felső iskola, ahol már csak az iskolában rengeteget kell tanulni. Természetesen valamilyen klubhoz vagy szakkörhöz itt is kell tartozni. A különórát általában felváltja az egyetemi felvételi vizsgára való felkészülés. Ez kifejezetten izmos, ugyanis ettől függ a diákok jövője. Egy központi vizsga van, ez alapján bírálják el, hogy ki hova kerül. Az egyetemeknek pedig hírneve van, szóval a munkakeresésnél nem csak az számít, hogy valakinek milyen diplomája van, hanem az is, hogy hol szerezte. Ezért tanulnak a felső iskolások, mint a mérgezett egér. Véleményem szerint hatalmas nyomás van rajtuk. Ez azért baj, mert ebben a korszakban kezd el ugye lázadni a fiatalság és nem biztos, hogy jót tesz nekik az efféle hajtás, de látszólag az oroszlánrésze átvészeli. Ne felejtsük el azt sem, hogy semmi sincs ingyen, főleg a délutáni különórák kerülnek sok pénzbe. Ezt a szülők fizetik, de van olyan gyerek, aki még egy kis diákmunkát is bevállal.
Ha bekerült valaki az egyetemre, akkor általában már könnyebb a dolog. Tapasztalataim szerint bent maradni nem olyan nehéz, mint bekerülni. Ebben szerepet játszik az is, hogy az egyetemeknek (Magyarországhoz hasonlóan) fontos a fejkvóta, ha államiak akkor azért, ha privátok, akkor meg azért. Szóval nem szívesen veszítenek el senkit sem. Az alapképzés általában négy év, a speciális pedig kettő. A legtöbb egyetemen a miénkhez hasonló kreditrendszer van, csak máshogy hívják a gyűjthető pontokat.
Az osztályzás Japánban általában egytől ötig van, az ötös a legjobb, az egyes a legrosszabb. egy-két privát iskolában láttam már egytől hatig, illetve tízig történő osztályzást is, de ez ritka. A tanteremben fontos a fegyelem, a sportórákon pedig végképp.
Érdekes még, hogy a legtöbb iskolában a gyerekeknek kell takarítani. Nemcsak a tantermet, hanem a vécéket is. Ez a szokás később még munkahelyeken is sokszor megmarad, kevés cég alkalmaz hivatalos takarítót, ilyen csak a nagyobb irodaházakban vagy cégeknél lelhető fel. Mindenkinek tehát kiskorától fogva ott a lecke, hogy nem érdemes szemetelni, mellépisilni és rongálni, mert mindent mindig saját maguknak kell rendbe tenni. Minél hamarabb megy ez, annál gyorsabban lehet menni haza. Ez pedig fontos tényező ugye. Általánosságban elmondható a japánokról, hogy nem szemetelnek és rongálnak, nagyon vigyáznak a közterületeken is a tisztaságra. Persze utcán dolgozó tisztítóemberek vannak, de alapvetően nem sok dolguk van. Azért is érdekes ez, mert például a mi térségünkben (Kansai) nagyon kevés a kuka az utcán. Szemét még sincs sok.
Egyelőre ennyit írok, ha valakinek van kérdése, bátran tegye fel, a legjobb tudásom szerint válaszolok rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése