A japán viselkedés alapjai

Tisztára úgy hangzik ez a cím, mintha valami egyetemi általános értelmiségképzés kurzus címe lenne. Azért talán annyira nem lesz szörnyű ez a bejegyzés, majd igyekszem.

Ha valaki a japánokra gondol, akkor sok egyéb dolog mellett a hajolgatás, az udvariasság és más egyebek jutnak az eszébe. Ezek nyilván azért, mert jellemzőek itt. Na, de miért? A japán kultúra alapját véleményem szerint a következő dolgok képzik:

1 - a tömeg, az egység többet ér, mit az egyén

2 - az idősebbeket tisztelni kell

3 - a rendet nem jó megbontani, a harmónia, az egyensúly fontos

4 - fontos, hogy mások mit gondolnak rólam

5 - másokat nem terhelek a saját problémáimmal, különben is ők fontosabbak, mint én

A legtöbb pont összeillik, egymásból következik sok minden, de szétszedtem őket, mert talán tudok külön példát mondani mindegyikre. Nem akarok sokat írni, csak általánosan, a blogot eleve úgy tervezem, hogy az ilyen felszíni elemezgetések után (miután mindenki viszonylag be tudja határolni, hogy milyen is Japán) majd a mindennapi életről írnék, az talán érdekesebb. No, de fogjunk is neki:

1. Egységben az erő! Japánban nagyon nagy szerepet játszik ez, a tömeg érdeke mindig fontosabb, mint az egyéné. Együtt nagy dolgokat lehet létrehozni és véghezvinni, ez itt gyakorlatilag meg is valósult. Egy példa erre a második világháború utáni ún. japán csoda. Azzal motiválták az embereket, hogy ha dolgoznak, akkor egész Japán felvirágzik és együtt elérhetnek egy csodálatos országot. Ez így is lett, még ha azzal is járt, hogy rengeteg családapa minden nap olyan sokáig dolgozott, hogy mire hazaért, a többiek már mind aludtak. Hozzájárult ehhez, hogy régen felkapott volt munka után a kollégákkal való közös kis ivás, beszélgetés. Az asszony meg otthon hiába várt, maradt a vasárnap, a szerencsésebbeknek a szombat is. Majdnem mindenki előbbre helyezte tehát az ország érdekeit a sajátjánál. Szerintem ehhez hihetetlen erő és kitartás kellett.
Mint látjuk a hatásfok nagyon jó, de a személyes élet rovására megy. Ma ezt a negatív oldalt csoportkényszernek is nevezik az ezzel foglalkozó tudósok. Egy apró példa: A munkahelyen dolgozik mondjuk 15 ember. Ha a főnök ott van még, akkor senki sem mehet haza, mert ő ott van, tesznek-vesznek. Majd, ha a főnök feláll, mindenki vele együtt indul haza, csak ritkán lehet eljönni előbb. Az én tanóráim végét is mindig megvárja minden diák, bár direkt nem tartom tovább, mert tudom, hogy valaki azért nem érné el a vonatot, mert praktikusan nem lehet előbb elmenni, nem engedi őket a csoportkényszer, egyszerre kell hazamenni.

Hogy az egység milyen fontos, hamar megjelenik az oktatásban is, minden diáknak kell például csoportos piramist építeni tornaórán, általában évente egyszer:

A képet innen másoltam

 2. Az idősebbek tisztelete. Igen, ezt nagyon komolyan kell venni. Az idősebb pedig az egy évvel felettünk járó diáktársunkra is vonatkozik. És ezzel elérkeztünk a japán kultúra egyik magyar szemszögből legnehezebben megérthető részéhez, a vertikális társadalomhoz. Sajnos nem a legjobb hasonlat, de olyan ez, mint a katonaság. Van fent egy vezető réteg, esetleg csak egy ember és mindenki más alá van rendelve. Ez függ az életkortól és a tapasztalattól. Gondoljunk kisebb egységekre, mint például munkahely, iskola, sportklub.
Hogyan nyilvánul ez meg? Sok formában, példának egy pár.
A japán nyelvről még sokat fogok írni, most elég az, hogy van tiszteletteljes és közvetlen beszéd. Nevezzük ezeket az egyszerűség kedvéért magázásnak és tegezésnek. Az ugyanannyi idősek általában tegezik egymást, de olyan is van, hogy magázódnak. Az idősebb kollégát/iskolatársat stb. azonban muszáj magázni, míg ő minket mindig tegez. (Persze vannak összemosódások de ne bonyolítsuk.) Ezt én úgy hívom, hogy csendőrpertu.

Ha csak a beszéd lenne, akkor még nem lenne baj, meg lehet ezt szokni. Anyósomat például magázom és ebben ki is merül a vertikális társadalom, egyébként ugyanolyan családtag vagyok. Azonban sok helyen, főleg sportklubokban és vaskalapos cégeknél ez engedelmességet is jelent. Tehát amit az idősebb mond, az úgy van, meg kell csinálni, visszabeszélés nincs. Extrém méreteket is ölthet ez, a sportolóknál van, hogy néha a fiatalabbak mossák az idősebbek cipőit és hasonlók. Mielőtt bárki elítélné ezt a rendszert anélkül, hogy itt élt volna legalább öt évet, a következőt fűzöm hozzá: Bár nekünk biztos furcsa, nem feltétlen rossz ez a rendszer, csak más. Itt remekül működik. Mindig van egy fiatalabb nálunk és idősebbek is. Az ember megtanulja, hogy soha nem lehet abszolút úr, mindig kell neki kicsit úgymond szolgálni is.

3 - Erről nem kell sokat írni szerintem. Nincs rendbontás, nem lógunk ki a sorból, nem hangoztatjuk a saját egyéniségünket. Minél több ember van egy helyen, annál fontosabb ez. Van itt nálunk a régióban egy óriási tó, ahol minden augusztusban rendeznek egy hatalmas tűzijátékot. Erre hihetetlen mennyiségű ember jön el, mindenki fegyelmezetten leül a tópartra, megnézi az egy órás műsort, aztán föláll és hazamegy. Százezer ember kb. Nincs lökdösődés, mindenki megy a kijelölt úton és halkan beszélget.

A képet innen másoltam

4 - Nagyon sokat számít más emberek rólunk alkotott, akár még ki nem mondott, csak vélhetően gondolt véleménye. Ezért is nem bontunk rendet, nem szemetelünk és tiszteljük az idősebbeket. Valamint normálisan kell kinéznünk, Japánban a külső nagyon fontos. Nem utaztam be az egész világot, de a bejárt országok közül messze itt sminkelik magukat a legjobban a nők. Szépen kell kinézni nekik, fiatalosnak és aranyosnak. Ennek külön fejezetet szentelek majd. Amúgy pedig a dolgozó emberek legyenek elegánsak, ez a férfiaknál öltönyt, a nőknél is valami hasonlót jelent, ha például irodai munka, ha pedig embereknek ad el valamit, akkor végképp. Soha nem láttam még ennyi öltönyös férfit életemben. Amúgy az öltöny színe mindig sötét, világos színű nincs. Kivételt ez alól a ruhaboltok képeznek, ott az üzlet ruháiból válogatnak az eladók és abban árulnak, nem az öltöny a lényeg. Valamint rengeteg helyen van egyenruha: bankok, őrök, állomáson dolgozók stb.

5 - Mások fontosabbak. Nos igen, ez is egy nehezen emészthető része a dolgoknak magyar szemmel. De nézzük is. (Kivétel ez alól a család és a barátok) Először is nem rontom el senki kedvét. Nem mondom, ha fáj valamim, mert akkor a többiekre is átragad ez a negatív dolog, elrontom a napjukat. Tűrök helyette és dolgozom. Persze vannak határok, egy nyílt törést nehezen mismásol el az ember, de gondolom a lényeg érthető.

Egy másik példa: Észreveszem, hogy a hatfős társaságban valaki nagyon fázik és megkérdezem, hogy nincs-e hideg. Ő látja, hogy a többiek nem fáznak és ha csak miatta tekerjük fel a fűtést, akkor nekik még esetleg melegük is lehet, szóval azt mondja, hogy nincs hideg. És fázik.

Utolsó példa. Sütöttem sütit. Kínálom ezt a fenti társaságnak és azt mondom, hogy "Ha gondolja, vegyen egyet." Miért csak egyet? Mert én csináltam és nem biztos, hogy neki ízlik, de szeretnék adni valamit mindenképp, nagyon megtisztel, ha eszik belőle. Miután megevett egyet és mondta, hogy finom (ami nem biztos, hogy igaz, csak azért mondta, mert én fontosabb vagyok nála az ő szemszögéből és ezért nem akar megsérteni), mondom, hogy vegyen még bátran, amennyit csak akar. Ha sok a süti és tényleg finom, akkor vesz még. Az utolsó süti mindig sokáig megmarad, közös megegyezés alapján eszi meg valaki a végén. Ezt az utolsó darabot itt Oszakában úgy is hívják, hogy a szerénység maradéka.

Remélem érthetően írtam, az a véleményem, hogy nehéz kiismerni magát az embernek, de egy-két szabály nagyon jó. Sokat javulna a világ, ha mindenki egy kicsit ebből átvenne. Csak ne vigyük túlzásba, az egyensúly a fontos.