Kerékpárok

Többen is írtak vissza, hogy miről szeretnének még olvasni, ezt köszönöm, nem felejtem el, csak némelyikhez még kell anyagot gyűjteni. Addig is a kerékpárokról.

Tulajdonképpen mindenkinek van biciklije, ezzel járnak el az emberek a közelbe, általában vásárolni is. Ne gondoljon senki sem valami nagyon durva terepjárgányra, mert - bár ilyen is van - nem ez itt a menő, hanem érdekes módon a kempingbicikli. Mármint egy lassú, de megbízható darab, amin legalább egy kosár van. Tehát inkább az számít, hogy milyen praktikus a kerékpár, nem az, hogy milyen menő.

Ezek igen olcsón beszerezhetők és tulajdonképpen elég strapabíróak. Ezt ki is használják az emberek és még nagy esőben is, esernyőt tartva vagy köpenyben karikáznak mindenfelé. Ennek köszönhetően rengeteg a rozsdás és lepukkant bicikli, de amíg gurul, addig nincs baj vele.

Nagyon meglepett, hogy szinte senki sem fújja fel rendesen a gumikat, sokszor látok olyan lapos kerekeket, hogy már-már sajnálom a biciklit. Ez valószínű azért van, mert tényleg minden nap használják és ezért nem fordítanak talán akkora figyelmet a karbantartásra, mint például azok a magyarok, akik csak alkalomadtán ássák elő a pincéből a bicajt. 

Jellemző még az esőzések miatt hihetetlen hangosan (fájdalomküszöb környéke) nyikorgó hátsó fék is. Amúgy a bal fékkar a hátsó fék. Az én biciklim is ilyen csikorgós lett a négy-öt év alatt. Nagyon sokat használom, van olyan is, hogy egy nap húsz kilométert is letekerek vele, mert úgy egyszerűbb eljutni bizonyos helyekre, mint vonattal. A kosár már teljesen szétesett, de a feneke még elég stabil, szóval még fér bele szatyor. A legtöbb bicikli itt szürke vagy ezüst színű, ezért én feketét vettem annak idején, hogy biztos meg tudjam találni a tömött parkolókban. De itt is van egy kép róla:

A biciklim. Nyilván saját fotó.

Nem tudom, hogy látszik-e, de ezen a kerékpáron már van zár is. Ezt itt úgy hívják, hogy gyűrű-zár és szinte mindegyik biciklin van. Az egész egy apró szerkezet, amit a hátsó kerék fölé raknak. Ha az ember bezárja, akkor a küllők közé becsúszik egy fémnyelv, ezzel bezárva a kört és megakadályozva, hogy a biciklit tolják. Felemelni azonban lehet, tulajdonképpen bárki elvihetné. 

A zár nyitott és csukott állapotban. Saját fotó.

Japánban olyan könnyű lenne biciklit lopni, mint Magyarországon paprikát venni a piacon. Még sincsenek nagyon lopások. Vajon miért? Eleve Japánban sokkal kevesebb az ilyesmi, de ebben az esetben az is beleszámít a dologba, hogy praktikusan mindenkinek van ilyen kerékpárja. Miért vinné el bárki is, ha eladni nem tudja, neki meg nem kell? Szóval mindenhol csak így vannak lezárva a bicajok. Kivéve persze a drágább versenybicikliket és hasonlókat, arra nagyon vigyáznak a tulajdonosaik.

Hogyan is kell parkolni a kerékpárokkal Japánban? Nos, ez nem egyszerű, a nagy városokban nem lehet bárhol, hanem vannak kijelölt helyek és oda kell vinni. Az állomások közelében ez mindig fizetős, az áruházaknál általában két órán keresztül ingyen van. Ha az ember tilosban parkol, akkor vagy kap egy cédulát vagy rosszabb esetben elviszik a biciklit és ki kell váltani, fizetni kell, hogy visszakapjuk. Ki ellenőrzi a parkolásokat? Nyugdíjas korú bácsik, nagyon ritkán nénik, akik ezzel keresnek egy kis pénzt. Nagyon komolyan veszik a munkát, egyenruhában vannak és a lelkiismeret legkisebb furdalása nélkül cetlizik a bicikliket. Viszont este és ünnepnapokon csak ritkán vannak, akkor mindenki teleparkolja az általában üres tereket is. A bácsik élete amúgy nem csak játék és mese, hanem arra is kell figyelniük, hogy optimális számú kerékpár elférjen az adott épület mellett. Szóval állandóan rendezgetik a sok száz biciklit, nagyon profin amúgy. Ebben segítségükre van a fent említett zár: csak fel kell emelni a bicajt és már lehet is átpakolni. Csak találd meg, mire visszaérsz.

Mi az állomástól gyalog 15 percre lakunk, ezért minden reggel biciklivel megyünk. Közvetlen az állomás mellett van a föld alatt egy parkolórendszer, ahol szerény számításaim szerint kb. ötezer darab is elfér. Nem számítva a folyosókat, amiket szintén telepakolnak az ottani bácsik. Egy napra 100 yen a díj, ez nem sok. Viszont, ha gyakran megy az ember, akkor érdemes háromhavi bérletet venni, az 5200 yen. Mi is ezt tettük. A következő fotó nem adja vissza a dolog nagyságát, de hatalmas rendszerről beszélünk:

Jobbra és balra vannak a dokkok, egy helyen kb. 100 biciklinek is van hely. A parkoló tulajdonképpen szinte mindig tele van.

Van még a bicikliknek egy olyan fajtája, amiről mindenképp beszélni kell. Ez pedig az elemes bicikli. Van a vázra erősítve egy akkumulátor, ami segít hajtani, ha dombon megyünk felfelé. Nagyon erős, egy ember simán felvisz egy másikat a 15%-os emelkedőn is. Bár sokszor túlzok, ez most nem az, van ilyen is a családban és az anyósomat simán felhozta a hegyre a feleségem. Japánban szeretik az emberek a kényelmet és ezért hajlandóak fizetni is. Az akku amúgy három-négy napig is bírja, ha az ember csak az állomásra megy, amúgy összesen talán tíz kilométert. Egy ilyen bicikli kicsit drága, de utána nagyon sokáig használhatja az ember. Van egy felfejlesztett verziója is, mégpedig a mama-kisbaba bicikli. Ez ugyanolyan, csak elöl és hátul is van rajta gyerekülés. Kis milliárd van ezekből, nincs anyuka, aki máshogy vinné a gyerekeit suliba. (Na jó, biztos vannak autósok is.)

Ez egy nagyon drága változat, vannak ennél azért kicsit szelídebbek is. A képet innen másoltam.