A japán írásról I. (szótagírások)

Biztos, hogy mindenki számára összetettnek és érthetetlennek tűnik elsőre egy japán szöveg. Nos, mint mindent, ezt is meg lehet tanulni, bár azt aláírom, hogy nem egyszerű. A lényeg a gyakorlás, enélkül sajnos nem nagyon megy a dolog. De miben is különbözik a japán írás a magyartól?

Tulajdonképpen mindenben. Kezdjük is.

A magyar nyelv egy ábécét ismer, ami azt jelenti, hogy betűket írunk és ezek mindegyike egy hangot jelöl. A japánban azonban kicsit más a helyzet, ők ugyanis három rendszert használnak egyszerre. Ez eleinte megtévesztő lehet, de ugyanakkor érdekes módon az olvasást megkönnyíti.

A japán nyelv két szótag- és egy ideogramm-írást ismer. Ezeket az emberek hat évig tanulják írni és olvasni, szóval mára bőven elég az is, ha csak a szótagírásokkal foglalkozunk, az ideogrammákról majd később lesz szó.

A szótagírás értelemszerűen nem betűket, hanem szótagokat jelöl, ezért ezt nem hívhatjuk ábécének. Legyen az egyszerűség kedvéért jeltáblázat. A két szótagírás neve japánul hiragana és katakana.

A hiragana jelekkel általában japán eredetű szavakat írnak le. Jellemző a formákra, hogy kevés bennük a markáns, egyenes vonal, inkább a finom görbületek és ívek azok, amelyek sajátossá teszik a hiraganát. Itt is van akkor a jeltáblázat:

 Hiragana jeltáblázat, a kép jogilag nem védett.

Mint látjuk, egy jel, egy szótag. A japánban az „n” külön szótagnak számít, ezt találjuk amúgy a táblázat végén. Tehát természetesen itt is van sorrend, mint egy ábécében a magánhangzókkal kezdődik (a, i, u, e, o,) aztán megy tovább: ka, ki, ku, ke ko és satöbbi. Tehát jobbról balra és felülről lefelé kell olvasni a sorokat.

Tulajdonképpen ugyanezt a rendszert követi a katakana táblázat. Bár sokszor van hiraganával hasonlóság, alapvetően jellemzőek az egyenes vonalak, úgy is fogalmazhatunk, hogy szögletesebbek a jelek. Ezt az írásmódot leginkább külföldi jövevényszavak esetében használják. Itt is van a táblázat:

Katakana jeltáblázat, a kép jogilag nem védett.

Mindkét rendszert viszonylag könnyű elsajátítani, hiszen csak meg kell tanulni, olyan mint egy ábécé, csak több a jel benne. Persze gyakorlást igényel az írás és az olvasás, főleg az előbbi, hiszen európai szemmel ez inkább rajzolás, mint írás. Érdekes módon meg van határozva a jelek írásakor történő vonások sorrendje, ezt az iskolában szigorúan veszik. Ezt a helyes írásmódot jelzik a táblázatokban az apró nyilacskák.

Fontos még, hogy egyes szótagokat zöngésíthetünk is. Ekkor két vonalat teszünk az adott szótag fölé. Egy példa erre: "ka" (か) helyett "ga" (が)

Vannak persze még más lehetőségek is, például összevonhatunk bizonyos jeleket is, de erre most nem térek ki.

Példák. Mindenki hallott már olyan nemzetközi japán szavakat, mint például „ikebana”, „szamuráj”  vagy akár városneveket  „Oszaka” és „Nagoya”. Ezeket hiragana ábécével így tudjuk leírni (az első táblázatot használjuk):

ikebana: i-ke-ba-na:　いけばな

szamuráj: sa-mu-ra-i:　さむらい

Oszaka: o-o-sa-ka:　おおさか  (Igen, ezt hosszan kell ejteni, helyesen így szól: Ószaka)

Nagoya: na-go-ya:　なごや

Itt van pár példa katakana írásmódra is. Nézzünk pár idegen szót a japán nyelvben, az íráshoz a  második táblázatot vesszük figyelembe.

Arbeit: a-ru-ba-i-to: アルバイト　(a németből, japán jelentése: részmunkaidő)

ice: a-i-su: アイス　(az angolból, japán jelentése: jég, jégkrém)

nice: na-i-su: ナイス　(az angolból, azonos jelentéssel a japánban)

cycling: sa-i-ku-ri-n-gu: サイクリング　(az angolból, azonos jelentéssel a japánban)

Látjuk, hogy az ikebana, Nagoya, arubaito és saikuringu szavakban jelen van a zöngésítő két vonal. Persze lehet még más szótagokkal is így játszani, vannak még szótaghosszabbító jelek is, de talán egy alkalommal ennyi elég is.

Érdekességképpen: A nem japán állampolgárok nevét is katakanával írják.

A következő bejegyzés biztos, hogy nem az írásról fog szólni, igyekszem majd valamivel izgalmasabb témát találni.

Kerékpárok

Többen is írtak vissza, hogy miről szeretnének még olvasni, ezt köszönöm, nem felejtem el, csak némelyikhez még kell anyagot gyűjteni. Addig is a kerékpárokról.

Tulajdonképpen mindenkinek van biciklije, ezzel járnak el az emberek a közelbe, általában vásárolni is. Ne gondoljon senki sem valami nagyon durva terepjárgányra, mert - bár ilyen is van - nem ez itt a menő, hanem érdekes módon a kempingbicikli. Mármint egy lassú, de megbízható darab, amin legalább egy kosár van. Tehát inkább az számít, hogy milyen praktikus a kerékpár, nem az, hogy milyen menő.

Ezek igen olcsón beszerezhetők és tulajdonképpen elég strapabíróak. Ezt ki is használják az emberek és még nagy esőben is, esernyőt tartva vagy köpenyben karikáznak mindenfelé. Ennek köszönhetően rengeteg a rozsdás és lepukkant bicikli, de amíg gurul, addig nincs baj vele.

Nagyon meglepett, hogy szinte senki sem fújja fel rendesen a gumikat, sokszor látok olyan lapos kerekeket, hogy már-már sajnálom a biciklit. Ez valószínű azért van, mert tényleg minden nap használják és ezért nem fordítanak talán akkora figyelmet a karbantartásra, mint például azok a magyarok, akik csak alkalomadtán ássák elő a pincéből a bicajt. 

Jellemző még az esőzések miatt hihetetlen hangosan (fájdalomküszöb környéke) nyikorgó hátsó fék is. Amúgy a bal fékkar a hátsó fék. Az én biciklim is ilyen csikorgós lett a négy-öt év alatt. Nagyon sokat használom, van olyan is, hogy egy nap húsz kilométert is letekerek vele, mert úgy egyszerűbb eljutni bizonyos helyekre, mint vonattal. A kosár már teljesen szétesett, de a feneke még elég stabil, szóval még fér bele szatyor. A legtöbb bicikli itt szürke vagy ezüst színű, ezért én feketét vettem annak idején, hogy biztos meg tudjam találni a tömött parkolókban. De itt is van egy kép róla:

A biciklim. Nyilván saját fotó.

Nem tudom, hogy látszik-e, de ezen a kerékpáron már van zár is. Ezt itt úgy hívják, hogy gyűrű-zár és szinte mindegyik biciklin van. Az egész egy apró szerkezet, amit a hátsó kerék fölé raknak. Ha az ember bezárja, akkor a küllők közé becsúszik egy fémnyelv, ezzel bezárva a kört és megakadályozva, hogy a biciklit tolják. Felemelni azonban lehet, tulajdonképpen bárki elvihetné. 

A zár nyitott és csukott állapotban. Saját fotó.

Japánban olyan könnyű lenne biciklit lopni, mint Magyarországon paprikát venni a piacon. Még sincsenek nagyon lopások. Vajon miért? Eleve Japánban sokkal kevesebb az ilyesmi, de ebben az esetben az is beleszámít a dologba, hogy praktikusan mindenkinek van ilyen kerékpárja. Miért vinné el bárki is, ha eladni nem tudja, neki meg nem kell? Szóval mindenhol csak így vannak lezárva a bicajok. Kivéve persze a drágább versenybicikliket és hasonlókat, arra nagyon vigyáznak a tulajdonosaik.

Hogyan is kell parkolni a kerékpárokkal Japánban? Nos, ez nem egyszerű, a nagy városokban nem lehet bárhol, hanem vannak kijelölt helyek és oda kell vinni. Az állomások közelében ez mindig fizetős, az áruházaknál általában két órán keresztül ingyen van. Ha az ember tilosban parkol, akkor vagy kap egy cédulát vagy rosszabb esetben elviszik a biciklit és ki kell váltani, fizetni kell, hogy visszakapjuk. Ki ellenőrzi a parkolásokat? Nyugdíjas korú bácsik, nagyon ritkán nénik, akik ezzel keresnek egy kis pénzt. Nagyon komolyan veszik a munkát, egyenruhában vannak és a lelkiismeret legkisebb furdalása nélkül cetlizik a bicikliket. Viszont este és ünnepnapokon csak ritkán vannak, akkor mindenki teleparkolja az általában üres tereket is. A bácsik élete amúgy nem csak játék és mese, hanem arra is kell figyelniük, hogy optimális számú kerékpár elférjen az adott épület mellett. Szóval állandóan rendezgetik a sok száz biciklit, nagyon profin amúgy. Ebben segítségükre van a fent említett zár: csak fel kell emelni a bicajt és már lehet is átpakolni. Csak találd meg, mire visszaérsz.

Mi az állomástól gyalog 15 percre lakunk, ezért minden reggel biciklivel megyünk. Közvetlen az állomás mellett van a föld alatt egy parkolórendszer, ahol szerény számításaim szerint kb. ötezer darab is elfér. Nem számítva a folyosókat, amiket szintén telepakolnak az ottani bácsik. Egy napra 100 yen a díj, ez nem sok. Viszont, ha gyakran megy az ember, akkor érdemes háromhavi bérletet venni, az 5200 yen. Mi is ezt tettük. A következő fotó nem adja vissza a dolog nagyságát, de hatalmas rendszerről beszélünk:

Jobbra és balra vannak a dokkok, egy helyen kb. 100 biciklinek is van hely. A parkoló tulajdonképpen szinte mindig tele van.

Van még a bicikliknek egy olyan fajtája, amiről mindenképp beszélni kell. Ez pedig az elemes bicikli. Van a vázra erősítve egy akkumulátor, ami segít hajtani, ha dombon megyünk felfelé. Nagyon erős, egy ember simán felvisz egy másikat a 15%-os emelkedőn is. Bár sokszor túlzok, ez most nem az, van ilyen is a családban és az anyósomat simán felhozta a hegyre a feleségem. Japánban szeretik az emberek a kényelmet és ezért hajlandóak fizetni is. Az akku amúgy három-négy napig is bírja, ha az ember csak az állomásra megy, amúgy összesen talán tíz kilométert. Egy ilyen bicikli kicsit drága, de utána nagyon sokáig használhatja az ember. Van egy felfejlesztett verziója is, mégpedig a mama-kisbaba bicikli. Ez ugyanolyan, csak elöl és hátul is van rajta gyerekülés. Kis milliárd van ezekből, nincs anyuka, aki máshogy vinné a gyerekeit suliba. (Na jó, biztos vannak autósok is.)

Ez egy nagyon drága változat, vannak ennél azért kicsit szelídebbek is. A képet innen másoltam.

A magyarok japán szemmel

Egy nagyon kedves olvasó kérdezte, hogy mit gondolnak a japánok rólunk, magyarokról, illetve az országról. 

Először egy pár érdekesség. Sok magyar ember mondogatja otthon, hogy sok közünk van a japánokhoz, állítólag még genetikailag is nagyon szoros kapcsolatban vagyunk egymással. Nem én vagyok a biológus a családban, de a következők talán mind igazak:

1. A kutatók szerint mind a magyarok, mind a japánok eredetéhez köze van a mongoloknak. A japánok mondják is, hogy mongol származásúak. Japánban is van tradicionális lovas íjászat, láttam is már. Érdekes módon azonban hosszabb íjakat használnak.

2. A magyar nyelv nagyon hasonlít a japánra, erről még részletesebben is szó lesz. Csak példának egy pár tény:

- mindkét nyelv ragasztó nyelv, tehát egymásra halmozott toldalékok, ragok vannak bennük

- nincsenek elöljárószavak, hanem ezek a ragok a szavakat követik, adott esetben névutóként

- a ragozott ige japánul is általában a a mondat végén van

- jelen van a kettős tagadás (pl. soha sem)

- sok szólásmondás hasonlít

Persze van rengeteg különbség is, de a nyelvtani alapok hasonlóak.

3.  Ázsiában nagyon gyakori az ún. mongol folt. Ez egy kékes-lilás bőrelszíneződés az újszülöttek majdnem mindegyikén, a fenéken vagy a háton. Néha egész sokáig, akár a pubertáskorig is megmarad. Európában ilyen szinte nincs is, illetve csak Magyarországon fordul elő, százalékot nem tudok, mindenki döntse el, hogy lila volt-e a tompora kiskorában.

Van ezeken kívül még sok más dolog is, amit a magyarok emlegetnek, de azokról én nem tartok sokat. Ilyen például, hogy a magyarok is jók harcművészetekben. Szerintem ennek semmi köze a japánokhoz, már csak azért sem, mert itt inkább már a baseball a befutó, kevesebb tér jut az ősi tradícióknak. Amúgy is van még több más európai ország, amely jól szerepel ilyen téren az olimpiákon. 

És mit gondolnak akkor a japánok rólunk? Tapasztalataimat könnyen össze lehet foglalni: Általában semmit, mert nemigen tudják, hogy kik vagyunk. Sajnálom, ha ezzel bárkit is lehangolok, de ez az igazság. Mikor megkérdezik, hogy honnan jövök és válaszolok, kétféle reakció van:

A) Az hol van? Milyen nyelven beszélnek?

B) Igen? Voltam Budapesten, ettem gulyáslevest és ismerem Bartókot.

Az A-válasz sokkal gyakoribb. A maradék válaszadó általában idősebb ember, aki már sokat utazott, ez itt egy nagy hobbi amúgy. Ezen felül vannak még komolyzenét kedvelők is, ők néha még a Bánk Bánt is ismerik. 

A japán-magyar genetikai, nyelvi és egyéb rokonságról viszont még senki sem hallott itt azok közül, akiket kérdeztem. Pedig nagyon próbálkoztam. 

Amúgy a többieknek így kell elmagyarázni, hogy honnan jöttem: 

én: Európa megvan?

ő: Igen.

én: Németország?

ő: Persze.

én: Attól keletre van Ausztria, a fővárosa Bécs.

ő: Ezt is tudom.

én: Na, annak vagyunk a keleti szomszédai.

ő: Tényleg? De jó, akkor már ezt is tudom.

Mielőtt bárki elítéli az itt élőket, hogy nem ismerik szeretett hazánkat, fontoljuk meg a következőt: Japán egy hatalmas ország, Magyarország kicsi és nagyon messze van a kettő egymástól. Természetes, hogy a kicsi tud a nagyról, de fordítva ez nem igaz. Tudja egy átlag magyar ember, hogy hol van Tádzsikisztán és mi a fővárosa? Nem biztos, pedig másfélszer akkora, mint Magyarország. Vagy fel tud sorolni ugyanez az ember legalább húsz államot az Egyesült Államokban? Tudja, hogy hány van összesen?

De el is kalandoztam a témától. Azok, akik ismerik Magyarországot, nagyon jó véleménnyel vannak róla. A nagy részük azonban csak Budapesten volt. Tetszik nekik a város, az embereket kedvesnek ítélik, az ételeket finomnak és az árukat olcsónak. Szeretnek elmenni operát nézni és a hidakra is szívesen emlékeznek vissza. A legfontosabb, hogy a Tokaji Aszút megkóstolták és nagyon finom volt. Az Egri Bikavérről általában nem is hallottak még. Egyébként a táj is nagyon lenyűgözi őket.

Vannak olyanok, akik szeretik az európai történelmet, ők sokszor emlegetik még a monarchiát és a Habsburgokat is.

Viszont nem érzik másnak Magyarországot, az általános vélemény az, hogy ez is egy a sok európai ország közül. Leginkább Prágához szokták hasonlítani, ott is van folyó meg szép házak.

A japán-magyar diplomáciai kapcsolat egyébként a monarchia idején kezdődött, viszonylag nagy múltja van. Itt van egy kép a netről, 1985-ből:

A képet innen másoltam

Még egy kis érdekesség. Ittlétem alatt kétszer találkoztam mongol emberrel, egyiküket két évig tanítottam is. Mindkettő azonnal tudta, hogy hol van Magyarország, ismerték azt a szót, hogy hun és egyikük még Attila nevét is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mongolok jobban képben vannak, de lenyűgözött a tudásuk.

Vallás

Ez egy számomra különösen érdekes téma Japánban.

Japánban két vallás dominál: a buddhizmus és a sintoizmus. Előbbit szerintem nem kell nagyon magyaráznom, hiszen más országokban is jelen van, például Indiában és Kínában. Vannak szigorú és megengedőbb fajtái, itt alapvetően két nagyobb ág van jelen, a mantrát mormogó irányzat és az ún. hallgatag buddhizmus.

Sintoizmus szinte csak itt van a világon. Nagyon összetett, alapvetően rengeteg istent ismer el, amelyek tetszésük szerint fel tudják venni állatok, emberek, de akár tárgyak alakját is. Szóval ez többistenhit kis animizmussal megspékelve. Legfontosabb épülete az Ise-szentély, ahol a főisten és az az istennő van együttesen jelen, akitől a hit szerint a japán császár származik. A második világháború után jelentősen csökkent a népszerűsége a sintoizmusnak, de még mindig nagyon erős.

Mivel a két vallás nagyon régóta együtt van Japánban, néha sok ugyanolyan vagy hasonló elem megtalálható bennük, olykor nagyon nehéz elválasztani a kettőt egymástól. Érdekes módon a japánok nem gondolják azt, hogy csak egy vallása lehet az embernek. Igen jellemző, hogy az újszülött gyermeket egy szentélybe viszik bemutatni (erről a szertartásról még nem olvastam túl részletesen, szabad cáfolni), keresztény templomban házasodnak és buddhista szertartás keretein belül temetkeznek. (A temetkezésben amúgy a buddhizmus nyert, sok külföldi cikk "halál-vallásként" is emlegeti.) Nekem ez volt a legérdekesebb itt, ez a tolerancia.

A naptárban egyaránt vannak buddhista (például augusztusban az obon-időszak, amikor a lelkek hazalátogatnak a szeretteikhez) és sintoista ünnepnapok (mondjuk a császár születésnapja).

Van, aki rendszeresen eljár templomba/szentélybe, akár minden nap, de az emberek többsége csak évente párszor látogat el, vannak napok, amikor "illik" elmenni, például az év első három napjában. Ellentétben a keresztény templomokkal, a hívők általában nem maradnak sokáig, röviden imádkoznak (ez nagyon sokszor egy kívánság a jövőt illetően) és hazamennek. A kertekben szinte még soha nem láttam széket, leülni nehezen lehet, az emberek nem nagyon beszélgetnek egymással. Nem a közösségépítés a fontos.

A buddhista templomok és a sintoista szentélyek képezik a turistalátványosságok egy jelentős részét. Az épületek nagyon hasonlítanak, szóval nézzük is, hogy miben is különböznek ezek egymástól? (Erre a kérdésemre csak kevesen tudnak itt válaszolni, mert a többségüknek mindegy.) Azért leírom, amire rájöttem:

Az első különbséget nem látjuk, mert a hithez kapcsolódik: 

A szentélyben egy vagy több isten "lakik", ezekhez jönnek a hívek és imádkoznak hozzájuk. A templomban nincsenek istenek, ide elvileg meditálni jön az ember, hisz a buddhizmusban nincsenek is istenek, csak megvilágosodott állapot.

A többi különbséget lehet látni is:

A szentély előtt mindig van egy ún. torii-kapu. Ez valamikor kő, de sokszor fa és leginkább narancssárgára van festve. (Ennek a színnek japánul külön neve van.) Ezen keresztül kell bemenni. Van még bent a kertben egy kis tartályban víz, amelyen több kanál is van fejjel lefelé fordítva. Fontos, hogy a víz forrásszerű, tehát csobog. Ezzel tisztíthatja meg magát az ember. Jelentős szerepet kap az imahely előtti, fából készült nagy doboz, amibe aprópénzt dobnak a hívek ima előtt. Látunk még egy vagy több kötelet is, amelyek tetején kis csengettyűk vagy harangok lógnak.

Ez egy szentély. Jól látható a torii kapu, legbelül pedig sajnos nehezen kivehető a három kötél, amelyeket megrántva szólalnak meg a kis harangok. A képet innen másoltam.

A buddhista templom csak kicsit különbözik a szentélytől. Nincsen torii-kapu, víz sem és köteleket sem tudunk rángatni. Ehelyett van hely füstölőknek, olykor gyertyáknak. Ha van harang, akkor az hatalmas és egy gerendának is beillő eszközzel kongatják. A buddhista templomokban sokszor van tanítás. Én még egyszer sem voltam, de állítólag érdekesek.

Ez egy templom. A bicikli nem az enyém. A képet innen másoltam.

Azért is nehéz a két vallás épületeit megkülönböztetni egymástól, mert sokszor szorosan egymás mellett vannak. A minap voltam egy hatalmas templomban, ahol a főépület mellett volt egy sintoista imahely. Olyan kicsi, hogy még neve sincs és a templomkertben van együtt a nagy templommal. Persze, hogy mindenki azt gondolja, hogy ez is a templom része. Na, ennyire összemosódik a két vallás. 

Olyan ez, mintha egy evangélikus templom mellett lenne gyóntatószék, míg a kert másik sarkában egy kis helyen lehetne Mekka felé fordulva imádkozni. És ezzel nemcsak mindenki egyetértene, hanem csinálná is.

Áldozatként ételt szoktak hozni, rizst és halat például. Véráldozat nincs. Sok családi házban van egy kis buddhista oltár, ezzel a már nem élő családtagokra emlékeznek. Ide is sokszor raknak ételt az elhunytak számára.

Mindkét Japánban jelenlevő vallás megengedő, nem tilt másik vallást vagy viselkedést, amíg az a harmóniát nem zavarja. A vallások dogmáit tartalmazó vagy összefoglaló szent könyvekről nem tudok.

A fentiekből is következik talán, hogy a japánok inkább békés nemzet. Bár indítottak a történelem során háborút,  nem vallási alapon.

Ha valakit bővebben érdekel a téma (pl. hogyan kell a vízzel megtisztítani magunkat vagy hogy mi a célja a köteleknek), illetve a kereszténység Japánban, írja meg itt, a lenti kommentekben.

Boldogok a dús hajúak

Ezt a rövid bejegyzést az index.hu cikke miatt írom. (Itt lehet elolvasni.) Azt állítják, hogy megvan a kopaszság ellenszere. Ez hogyan kapcsolódik Japánhoz? Mint minden kultúrában, itt is vannak olyan a külsőt illető formák, melyeket az emberek általában negatívnak vélnek. Ilyen például a kopaszság. Olyannyira, hogy a "kopasz" szó, szitokszó: Ha valaki hirtelen eléd kanyarodik anélkül, hogy indexelne, akkor ne azt kiabáld, hogy "Anyád!", hanem azt, hogy "Kopasz!". Persze, hogy vannak kopasz emberek ettől függetlenül is, hiszen nagyon nem lehet mit ellene tenni. Illetve vannak olyan boltok, amelyek a parókákra szakosodtak, ez főleg a nőket célozza meg, de vannak férfiaknak is. Egy ilyet fényképeztem le ma reggel munkába menet:

Paróka szaküzlet (saját kép)

Ha a gyógymód valóban működik, akkor sokkal több boldog ember lesz majd Japánban. És a parókaüzletek majd nézhetnek valami más munka után. Érdekes, hogy Kínában a kopaszság épp hogy szerencsét jelent, kifejezetten pozitív.

 

A japán viselkedés alapjai

Tisztára úgy hangzik ez a cím, mintha valami egyetemi általános értelmiségképzés kurzus címe lenne. Azért talán annyira nem lesz szörnyű ez a bejegyzés, majd igyekszem.

Ha valaki a japánokra gondol, akkor sok egyéb dolog mellett a hajolgatás, az udvariasság és más egyebek jutnak az eszébe. Ezek nyilván azért, mert jellemzőek itt. Na, de miért? A japán kultúra alapját véleményem szerint a következő dolgok képzik:

1 - a tömeg, az egység többet ér, mit az egyén

2 - az idősebbeket tisztelni kell

3 - a rendet nem jó megbontani, a harmónia, az egyensúly fontos

4 - fontos, hogy mások mit gondolnak rólam

5 - másokat nem terhelek a saját problémáimmal, különben is ők fontosabbak, mint én

A legtöbb pont összeillik, egymásból következik sok minden, de szétszedtem őket, mert talán tudok külön példát mondani mindegyikre. Nem akarok sokat írni, csak általánosan, a blogot eleve úgy tervezem, hogy az ilyen felszíni elemezgetések után (miután mindenki viszonylag be tudja határolni, hogy milyen is Japán) majd a mindennapi életről írnék, az talán érdekesebb. No, de fogjunk is neki:

1. Egységben az erő! Japánban nagyon nagy szerepet játszik ez, a tömeg érdeke mindig fontosabb, mint az egyéné. Együtt nagy dolgokat lehet létrehozni és véghezvinni, ez itt gyakorlatilag meg is valósult. Egy példa erre a második világháború utáni ún. japán csoda. Azzal motiválták az embereket, hogy ha dolgoznak, akkor egész Japán felvirágzik és együtt elérhetnek egy csodálatos országot. Ez így is lett, még ha azzal is járt, hogy rengeteg családapa minden nap olyan sokáig dolgozott, hogy mire hazaért, a többiek már mind aludtak. Hozzájárult ehhez, hogy régen felkapott volt munka után a kollégákkal való közös kis ivás, beszélgetés. Az asszony meg otthon hiába várt, maradt a vasárnap, a szerencsésebbeknek a szombat is. Majdnem mindenki előbbre helyezte tehát az ország érdekeit a sajátjánál. Szerintem ehhez hihetetlen erő és kitartás kellett.
Mint látjuk a hatásfok nagyon jó, de a személyes élet rovására megy. Ma ezt a negatív oldalt csoportkényszernek is nevezik az ezzel foglalkozó tudósok. Egy apró példa: A munkahelyen dolgozik mondjuk 15 ember. Ha a főnök ott van még, akkor senki sem mehet haza, mert ő ott van, tesznek-vesznek. Majd, ha a főnök feláll, mindenki vele együtt indul haza, csak ritkán lehet eljönni előbb. Az én tanóráim végét is mindig megvárja minden diák, bár direkt nem tartom tovább, mert tudom, hogy valaki azért nem érné el a vonatot, mert praktikusan nem lehet előbb elmenni, nem engedi őket a csoportkényszer, egyszerre kell hazamenni.

Hogy az egység milyen fontos, hamar megjelenik az oktatásban is, minden diáknak kell például csoportos piramist építeni tornaórán, általában évente egyszer:

A képet innen másoltam

 2. Az idősebbek tisztelete. Igen, ezt nagyon komolyan kell venni. Az idősebb pedig az egy évvel felettünk járó diáktársunkra is vonatkozik. És ezzel elérkeztünk a japán kultúra egyik magyar szemszögből legnehezebben megérthető részéhez, a vertikális társadalomhoz. Sajnos nem a legjobb hasonlat, de olyan ez, mint a katonaság. Van fent egy vezető réteg, esetleg csak egy ember és mindenki más alá van rendelve. Ez függ az életkortól és a tapasztalattól. Gondoljunk kisebb egységekre, mint például munkahely, iskola, sportklub.
Hogyan nyilvánul ez meg? Sok formában, példának egy pár.
A japán nyelvről még sokat fogok írni, most elég az, hogy van tiszteletteljes és közvetlen beszéd. Nevezzük ezeket az egyszerűség kedvéért magázásnak és tegezésnek. Az ugyanannyi idősek általában tegezik egymást, de olyan is van, hogy magázódnak. Az idősebb kollégát/iskolatársat stb. azonban muszáj magázni, míg ő minket mindig tegez. (Persze vannak összemosódások de ne bonyolítsuk.) Ezt én úgy hívom, hogy csendőrpertu.

Ha csak a beszéd lenne, akkor még nem lenne baj, meg lehet ezt szokni. Anyósomat például magázom és ebben ki is merül a vertikális társadalom, egyébként ugyanolyan családtag vagyok. Azonban sok helyen, főleg sportklubokban és vaskalapos cégeknél ez engedelmességet is jelent. Tehát amit az idősebb mond, az úgy van, meg kell csinálni, visszabeszélés nincs. Extrém méreteket is ölthet ez, a sportolóknál van, hogy néha a fiatalabbak mossák az idősebbek cipőit és hasonlók. Mielőtt bárki elítélné ezt a rendszert anélkül, hogy itt élt volna legalább öt évet, a következőt fűzöm hozzá: Bár nekünk biztos furcsa, nem feltétlen rossz ez a rendszer, csak más. Itt remekül működik. Mindig van egy fiatalabb nálunk és idősebbek is. Az ember megtanulja, hogy soha nem lehet abszolút úr, mindig kell neki kicsit úgymond szolgálni is.

3 - Erről nem kell sokat írni szerintem. Nincs rendbontás, nem lógunk ki a sorból, nem hangoztatjuk a saját egyéniségünket. Minél több ember van egy helyen, annál fontosabb ez. Van itt nálunk a régióban egy óriási tó, ahol minden augusztusban rendeznek egy hatalmas tűzijátékot. Erre hihetetlen mennyiségű ember jön el, mindenki fegyelmezetten leül a tópartra, megnézi az egy órás műsort, aztán föláll és hazamegy. Százezer ember kb. Nincs lökdösődés, mindenki megy a kijelölt úton és halkan beszélget.

A képet innen másoltam

4 - Nagyon sokat számít más emberek rólunk alkotott, akár még ki nem mondott, csak vélhetően gondolt véleménye. Ezért is nem bontunk rendet, nem szemetelünk és tiszteljük az idősebbeket. Valamint normálisan kell kinéznünk, Japánban a külső nagyon fontos. Nem utaztam be az egész világot, de a bejárt országok közül messze itt sminkelik magukat a legjobban a nők. Szépen kell kinézni nekik, fiatalosnak és aranyosnak. Ennek külön fejezetet szentelek majd. Amúgy pedig a dolgozó emberek legyenek elegánsak, ez a férfiaknál öltönyt, a nőknél is valami hasonlót jelent, ha például irodai munka, ha pedig embereknek ad el valamit, akkor végképp. Soha nem láttam még ennyi öltönyös férfit életemben. Amúgy az öltöny színe mindig sötét, világos színű nincs. Kivételt ez alól a ruhaboltok képeznek, ott az üzlet ruháiból válogatnak az eladók és abban árulnak, nem az öltöny a lényeg. Valamint rengeteg helyen van egyenruha: bankok, őrök, állomáson dolgozók stb.

5 - Mások fontosabbak. Nos igen, ez is egy nehezen emészthető része a dolgoknak magyar szemmel. De nézzük is. (Kivétel ez alól a család és a barátok) Először is nem rontom el senki kedvét. Nem mondom, ha fáj valamim, mert akkor a többiekre is átragad ez a negatív dolog, elrontom a napjukat. Tűrök helyette és dolgozom. Persze vannak határok, egy nyílt törést nehezen mismásol el az ember, de gondolom a lényeg érthető.

Egy másik példa: Észreveszem, hogy a hatfős társaságban valaki nagyon fázik és megkérdezem, hogy nincs-e hideg. Ő látja, hogy a többiek nem fáznak és ha csak miatta tekerjük fel a fűtést, akkor nekik még esetleg melegük is lehet, szóval azt mondja, hogy nincs hideg. És fázik.

Utolsó példa. Sütöttem sütit. Kínálom ezt a fenti társaságnak és azt mondom, hogy "Ha gondolja, vegyen egyet." Miért csak egyet? Mert én csináltam és nem biztos, hogy neki ízlik, de szeretnék adni valamit mindenképp, nagyon megtisztel, ha eszik belőle. Miután megevett egyet és mondta, hogy finom (ami nem biztos, hogy igaz, csak azért mondta, mert én fontosabb vagyok nála az ő szemszögéből és ezért nem akar megsérteni), mondom, hogy vegyen még bátran, amennyit csak akar. Ha sok a süti és tényleg finom, akkor vesz még. Az utolsó süti mindig sokáig megmarad, közös megegyezés alapján eszi meg valaki a végén. Ezt az utolsó darabot itt Oszakában úgy is hívják, hogy a szerénység maradéka.

Remélem érthetően írtam, az a véleményem, hogy nehéz kiismerni magát az embernek, de egy-két szabály nagyon jó. Sokat javulna a világ, ha mindenki egy kicsit ebből átvenne. Csak ne vigyük túlzásba, az egyensúly a fontos.

Általános jellemzők

Japánról általában

Nos ez nehéz feladatnak tűnik, de megpróbálom a lényeget tömören összefoglalni. Először egy pár tény, ezekről még mind lesz szó részletesen később.

- Japán a világon gazdag országnak számít. Ez azt jelenti, hogy magas a GDP. Ezt az ember főleg a nagyvárosokban észre is veszi: infrastruktúra, az emberek egészségi állapota és ruhái satöbbi. Minden nagyon drága, de ha az ember dolgozik, akkor egy idő után spórol annyit, hogy a legfontosabb dolgokat megvegye.

- Az országban usque 127 millió ember él. Ehhez képest a terület kicsi, sokszor szűkek a helyek, Japán rengeteg mindent kell importáljon, főleg energiát. A népesség rohamosan csökken, ha jól olvastam, akkor a születési ráta nagyon-nagyon alacsony. Ezen felül a társadalom is öregszik, az idős emberek (65 felett) száma itt a legmagasabb a világon,  most kb. 25 százalék. 

- Nagyon szépek a régi épületek, ezek vonzzák a turistákat is. Több száz éves templomok, szentélyek, kastélyok és hasonlók találhatóak itt. Ugyanakkor a lakóházakat egy idő után lebontják és újra építik, mert az az elterjedt vélemény, hogy nem jó öreg házakban lakni. Száz éves lakóház vagy családi ház nagyon ritka.
Nagyon szép a természet is, rengeteg a természetes meleg fürdő, a hegyek is nagyon szépek, ha az ember elmegy kicsit ritkábban lakott helyekre, akkor látja igazán ezeket. Bár a városokban is vannak szépen gondozott parkok és hasonlók.

- Szinte minden tiszta, az utcán szinte alig látni szemetet és cigicsikket. Az emberek nagy része a magáénak érzi a közterületet is olyan értelemben, hogy nem szemetel és nem zavar hangoskodással másokat.

- Japán nagyon biztonságos ország. Bűnözés persze van, de elhanyagolható. Nagyon szigorú a fegyverekre vonatkozó szabályozás is, tulajdonképpen senkinek nem lehet. Egy idős hölgy simán hazamehet éjjel kettőkor egyedül. Nyilván attól is függ, hogy hol lakik.

- A vécé mindenhol ingyen van és viszonylag tiszta. Papír mindig van.

- Nincsenek szamurájok, sem nindzsák vagy gésák. Persze van biztos kb. annyi, mint Budapesten karikás ostoros, turistákat lovon állva parasztvakító igazi betyár. Helyette népszerű a baseball és a golf, no meg a foci. Főleg a baseball, ennek nagyon nagy feneket kerítenek itt és jól is játszanak.

- Japánnak van a világon a legtöbb adóssága.

- A beszélt nyelv a japán, aki idejön, annak meg kell tanulni.

- Általános vélemény, hogy a japánok perverzek, mert még mindenféle ilyen jellegű képregényeket és animációkat is készítenek. Úgy vettem észre, hogy ezt inkább az európai és amerikai embereknek csinálják. Van, aki olvas vagy néz ilyesmit, de nem jellemző.

- Az emberek alapvetően nagyon kedvesek és segítőkészek.

Egyelőre ennyit, majd még mindenről nagyon részletesen írok. Ezt a bejegyzést később lehet, hogy kiegészítem.

Blog indoklása

Üdv mindenkinek! 2009 óta élek Japánban, kezdettől fogva Oszakában. Ezt a blogot azért hoztam létre, mert sokak számára érdekesek lehetnek az élményeim. A bejegyzéseket olvasva talán sok mindent megért az olvasó és reményeim szerint kedvet kap ahhoz, hogy ellátogasson ebbe a gyönyörű országba. 

Igyekszem objektíven írni mindenről, bár a véleményét az ember nem tudja teljesen leplezni. A blog a politikától tökéletesen elzárkózik, az ilyen jellegű megjegyzéseket mind törlöm. Nem az a célom, hogy Japánt Magyarországhoz hasonlítsam, Japánt önmagában szeretném bemutatni.

Ha valakit érdekel külön valami, akkor írja meg a kommentekben. Talán tudok rá válaszolni.

Jó olvasgatást!